Nálunk is apás szülés volt.

Mi anno annyiban maradtunk, hogy megpróbáljuk aztán nincs harag ha a férjem kivonul szülés közben... Ez volt a terhesség elején. Aztán elkezdtem jógára járni, ott sok érdekeset hallottam amit elmeséltem... aztán együtt jártunk a szülőpozíciósra és még egy szülésre felkészítő workshopra is elmentünk ahol marha sok technikát és trükköt bemutattak amit majd a szülésnél a segítő alkalmazni tud majd. Szülés előtt bevásároltunk a homeós bogyókból, ilyen-olyan illóolajokból és bőszen jártunk a szülőpozíciós jógára.

Aztán jött a szülés.

Izgultunk. Én azért, mert én a kórházban voltam (előtte befektettek mert begörcsölt a vesém és vérezni kezdtem - de már épp hazaengedtek volna) a férjem meg otthon, hogy nehogy későn érjen be és, hogy még ehessen valamit és össze tudja szedni a cuccokat ami a szüléshez kell majd - pl. CD-t írt és hasonlók:)

Mi előre megbeszéltük, hogy mi lesz az ő feladata. Ő volt felelős a homeós bogyókért (kis táblázattal :) precízen követte:)) Ő volt a zenefelelős (erre szükség is volt mert a fene gondolta, hogy pont a kedvenc számomban lévő apró pörgős rész fog engem a szülésnél idegesíteni így amikor Peter Gabriel barátunk a kérdéses részhez ért a férjem azonnal elrohant és arrébb ugrott egy számot:) Ő locsolgatta az illóolajat a mécsestartóba (fogalmam sincs, hogy ért-e valamit de a szülésznők mind ott tolongtak, hogy mi ez a jó illat:) Na meg vajúdás közben ő segített az előre begyakorolt pozícióknál - amiből megjegyzem nekem csak azok jöttek be ahol kapaszkodni kellett valamibe így szegénynek szét is ment a háta, de hősiesen tartotta magát. Ja, és az ő feladata volt, hogy ha a dokim a megkérdezésem nélkül akarna eltérni az előre megbeszélt dogoktól akkor álljon ki értem.

Egyszóval a férjem abszolut nem érezte magát feleslegesnek, tudta mi a feladata, tudta, mi a feladata ha vészhelyzet van (ld. ha császár akkor ő marja el a babát és tartsa maga mellett stb.). Utólag mondta, hogy igazából valamilyen szinten már azért is várta a szülést, hogy végre kipróbálhassa az eddig csak elméletben megtanult technikákat:)

Mi annyiban maradtunk, hogy a szülésnél egyrészt nem kell a kimeneti nyílásnál várnia - ld. ott van pl. fejem is, azt is borogathatja (megjegyzem nekem nem esett jól semmi borogatás úgyhogy abba is hagyattam vele), másrészt nincs sértődés ha kimegy közben, nem csinálunk ebből presztizskérdést.

Persze végig bent maradt és utólag úgy nyilatkozott, hogy ezt nem lett volna szabad kihagynia és, hogy MI szültük meg a lányunkat, ő is teljesen a szülés részének tekintette magát, úgy érezte, hogy alaposan kivette a részét a szülésből - és ez így is volt. Én is úgy érzem, hogy a szülést - csak úgy mint a terhességet- együtt csináltuk végig. Én büszke voltam rá amiért végig tudta mi a dolga, amiért képes volt azonnal ugrani ha látta, hogy nekem kell valami, hogy tényleg megdolgozott a babánkért. Ő pedig azért volt büszke rám mert megszültem a lányunkat- és így, hogy bent volt látta is, hogy mit jelent a szülés maga. (megjegyzem szerintem nekem nagyon könnyű szülésem volt, végig magamnál voltam, semmi elszállás, simán alkudoztam a dokival, ráadásul rövid is volt - így azért nem dramatizálnám túl a dolgot - engem sokkal jobban megviselt a szülés előtt a vesegörcs - ahol megint csak ő volt az aki éjjel-nappal a hátamat maszírozta)

Egyébként tök érdekes volt vele utólag beszélgetni erről, olyan dolgokat mesélt, hogy csak lestem (pl. a kitolási szakasz előtt szó szerint ugrált a hasamban a lányunk amiből én csak annyit éreztem, hogy néha nem tudom tartani az addig megszokott légzést -ld. elakad a levegő:) ő viszont ezt látta és ahogy elmesélte valami döbbenetes látvány lehetett :) Meg azt is ő mesélte, hogy amikor a lányunk kidugta a fejét akkor körülnézett és pislogott és, hogy ezen hogy meglepődött mindenki. Apró részletek :) Ő volt a lányunk mellett amikor megfürdették, ő fényképezte le a megszületése után, stb. stb.

A ledöbbentőbb az egészben az volt, hogy amikor engem foltozgattak, a férjem megjelent a doki mellett, kezében egy marcipánnal és vígan falatozott. Mintha moziban lett vola :) Saját bevallása szerint azért kellett a marcipán, mert esni kezdett a cukra és ha nem evett volna és elszédül akkor az életben le nem mosta volna magáról, hogy a látvány miatt... ( na de akkor miért pont az orvos mellől nézte az eseményeket?:) (ja... ő nem orvos... zenész:)

A mi kapcsolatunknak ez jót tett, olyan falakat is ledöntött amiről addig nem is sejtettük, hogy léteznek. Mindezt a létező legjobb értelemben.

Erre viszont szerintem nem mindenki alkalmas, teljesen megértem azokat akik a folyosón várnak... (azokat viszont nem akik hazamennek és békésen durmolnak a telefonhívásra várva)