rita.sz Creative Commons License 2007.10.15 0 0 34511
Sziasztok, új forumozó vagyok, remélem majd tudok segíteni ebben-abban és talán majd ti is : ) Kiskorom óta kisebb megszakításokkal van akvárium a családban, bár soha nem tudományosan csináltuk, inkább érzésre, de alapvetően működött, működik, igaz soha nem bonyolítottam túl a dolgokat. : )

 

Most azonban új dolgot észleltem és nem túl jót,

Két hete vettem két alamcsigát (sárga házas) egy 50 literes akváriumba (2 szifo 2 molli) és 4 nap múlva elkezdtek lelassulni, azt olvastam hogy a hőmérséklet miatt lehet, beásták magukat stb., aztán azt hittem vége, meghaltak, nem mozogtak (ráadásul az elszaporodott barnacsigák is zaklatták őket), úgyhogy kivettem őket egy kis akváriumba, ott legalább az kiderült, hogy élnek, de igen csak vegetálnak, minimál mozgás, és elég göthösnek tűnnek: nem tudják bezárni a házukat rendesen, olyan mintha fel lennének puffadva, nyálkás váladékot húznak maguk után. Most rendezem a 100literest és nem merem betenni őket, nehogy a halakat befertőzzék, vagy hogy a halak csipkedjék, pedig ott van már fény, melegítő minden.

Látott már valaki ilyesmit, gyógyítható, rosszat ettek, vagy a kis genyabarnacsigák csináltak velük valamit? Mi történhetett, a halak tök jól vannak, a barna csigákról már nem is beszélek, a növények is…

 

de szegény almák nagyon kivannak és nem tudom mit csináljak

előre is köszi

rita