Puskás Anikó

Útközben


Az aranyló napsugár végigfut bőrömön. Összerázkódom,
Mint a sivatag, amikor esőt vár
Beszívom a hajnali föld szagát,
Aztán sóhajtva továbblépek az úton. Sietve hajol meg a som
Előttem, mint szélnek törékeny nárcisz.
A kavics alján pici bogár mászik.
Megfürdök a vízesésnél, jólesik a hűs víz testemnek. Bokor
Gyümölcsével csillapítom éhségem,
S lila írisz illatát érzem.
Megcsodálom az ég kékjét, melyről a vad tenger jut eszembe, holott
Szélcsend van. Az ég sem rezdül. Nincs mozgás.
Vízcsepp gördül le arcomon, könny talán?
Nem, nem. Az előbbi pajkos felhők könnye.
Homlokomon
Csigákba rendeződik a haj, a szemem
Színe kékbe játszik át. A Te szemed
Kék és a hajad is olyan göndör, mint az enyém, hisz Rád gondolok…