ZH:
Kevesen vannak, de optimisták
Megjelenés dátuma: 2007. október 06. 04:29.00
Szerző:
Zalaegerszeg - A hét végén elkezdődik a férfi kosárlabda NB I újabb bajnoki szezonja. A Zalakerámia-ZTE KK a Nyíregyháza csapatát látja vendégül szombaton este 18.30-kor.
A kék-fehér klub elöljárói sajtótájékoztatót is tartottak a napokban, ahol a szponzori szerződés mellett kifejtették véleményüket az új idényről. Dr. Kelemen Péter elnök és Bodrogi Csaba ügyvezető igazgató is úgy érzi, hogy hiába erősödtek tovább anyagilag, a játékosállomány pillanatnyi összetétele alapján a legjobb 8 csapat közé kerülés a reális cél. A tavalyi sikerek után a sportbarátok úgy gondolták, jelentős összefogással ismét eljöhet az a pillanat, amikor a legjobb 4 közé kerülhet a gárda, s akár a bajnoki aranyért is küzdhetnek. Mindez Nikola Lazicson, a csapat trénerén nem is múlna, mert nagyon tudatos munkát végzett tavaly is és egy egységes, ütőképes gárdát hozott össze, úgy, hogy egy szezonon belül többször is új csapatot kellett kialakítania. Látszik, hogy érti a munkáját. Az más kérdés, hogy az az álma, miszerint az idén már a bajnoki rajtra összejön az a keret, amellyel számolhatnak, nem valósult meg.
- Nincs még meg a harmadik külföldi idegenlégiósunk. Már többször elmondtuk, hogy sajnos a nemzetközi kapcsolataink nem a legjobbak. Néhány menedzser pedig olyan játékosokat ajánlott, amelyek nem méltók a klubhoz - kesergett Kelemen Péter. - Nem adjuk fel, dolgozunk, a magyarokra alapozunk, de ahhoz, hogy versenyben legyünk, külföldi kosarast is kell vennünk. A honi játékosoknál az az egyik legnagyobb probléma, hogy nagyon szűk az extra teljesítményre is képes kínálat, s mindemellett rendkívül drága. A Nyíregyháza ellen sajnos csak két idegenlégióssal játszunk. Egy olyan gárda ellen, ahol várhatóan négy külhoni kosaras lép pályára. Bízunk az együttesben, de azt is tudjuk, hogy még van tartozásunk . Remélhetőleg a következő körben már teljesíteni tudjuk, szerződtetünk egy újabb külföldi kosarast.
Nikola Lazics, a csapat trénere már a felkészülés során többször jelezte, nincs igazán rendjén minden. Bell távozását követően nem tudták pótolni a színes bőrű fiút. Nem a hozzáállással van problémája, mert valamennyi játékosa maximálisan odateszi magát. Fejlődnek is, de szeretne előbbre lépni. Ezt nem titkolja, úgy érzi, hogy Zalaegerszeg hagyományai alapján jó lenne már ismét egy olyan gárdával dolgozni, amelyik képes a legjobbakkal is versenyben lenni. Ehhez meghatározó tudású játékost, vagy játékosokat kell még igazolni. Kámán Tamás visszatérése nagy dolog, ő főszereplő lesz. A tréner nem titkolta, hogy egy kicsit csalódott. Senkit nem vádol, hisz tudja, hogy a lehetőségek behatároltak. Az rosszul esett neki, amikor több szurkoló is vádolta, miért nem hoz hazájából vagy valamelyik déli szomszédunkból kosarast. Erre csak annyit mondott: a helyzet nagyon egyszerű, mint ahogy a Ladának és a Mercedesnek is megvan az ára, a profi világban a sportolóknak is. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de ez az igazság. Több olyan jó képességű fiú neve is ott volt a noteszében, akik az ellenlábashoz kerültek. Ahelyett, hogy most velük számolhatna, készülhet belőlük. Most az első és legfontosabb feladat a Nyíregyháza gárdáját a lehető legjobban feltérképezni, mert bizony négy külföldi mellett a sokszoros válogatott, rendkívül tapasztalt Sitku Ernő alkotta kezdőötös bárkinek méltó ellenfele lehet. Igaz, hogy elsősorban hazai pályán félelmetesek, de azt sem szabad elfelejteni, hogy jó párszor törtek már borsot Egerszegen is a ZTE orra alá.
A zalai sportbarátok, a kosárlabda szerelmesei abban bíznak, sikerül a rajt, a keret pedig gyorsan tovább erősödik. Újabb játékost kell igazolni ahhoz, hogy célba érjen a csapat