Somogyvári Gyula:


A páromnak mondom

Ne félj, szívem!

Ne félj, szívem, most mégis csak kivirrad
és fény-ruhában jönnek a napok.
Ne félj, szívem, most már csak hazaérünk
mi ketten: szelíd, csókos vándorok,
mi ketten: éjben vakoskodó vakok.

Ne félj, szívem! Lesz nékünk hajnalunk
s ölelnek pajkos napfény-gyerekek,
járunk mi még pacsirtás utakon
s köröttünk boldog, új pipacs-fejek
bókolnak mélyen s vígan intenek...

Ne félj, szívem, csak bátran lépj az úton
s kihajt bennünk még száz tavaszi ének.
Ifjú szájjal és égő, szép szemekkel
megyünk egyenest az élet ölének
mi ketten: boldog, mesebeli lények...



Ne félj, szívem!