Babics Mihály


Halovány téli rajz

Milyen fehér csöndesség ez!
Messze házunk télben ül,
Gyere az ablakhoz ,édes !
Csókolj meg és nézz körül!
Süt a nap ,el ált a hó már,
mégis pelyhek hullanak:
puhán, halkan,pehelymód száll
pillanat és pillanat .

Gyere ,édes,az ablakhoz,
tekincs szét az udvaron!
Nézd ,a friss,a lágy ,a vaskos
szőnyegen még semmi nyom!
Csak a kis szolgáló lába
rajzolodik halovány,
s elvész ,mint a Szaharába
egy zarándok karaván.

Szalma közt fagyottan áll
kert mélyén a kút
intve dermedt jégszakálla
hogy az év ,mint az óra ,fut
jertek apró ,jertek sűrű
pillanatok pelyhei
jobban mint e szalmagyűrű
szívünk kútját védeni.
Milyen furcsa füstünk árnya
a túlsó tető haván :
mintha távol emlék szállna
rokon szívbe tétován
Ki gondolhat ránk e csöndbe ,
mig körül vattáz a hó?
Titkos lánc nyulik át a földön ,
összekötve aki jó