Obrusánszky Borbála
A nyelvzseni -- Bálint Gáborról, aki újraértékelte a honfoglalást
Erdély legkeletibb csücske, a mai Kovászna megye, a régi Orbai-szék olyan jelentős keleti utazókat és felfedezőket adott a világnak, mint Kőrösi Csoma Sándor és Barátosi Balogh Benedek. Harmadik „társukat”, Bálint Gábort szeretné ismertebbé tenni az életét és kutatásait bemutató tanácskozás, amelyet december 8-án 16 órától rendez az MVSZ Szent László Akadémia, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Magyar Egyetem.
Bálint Gábor 1844. március 13-án született egy kis székely faluban, Szentkatolnán. Már gyerekkorától kezdtek ráragadni a nyelvek: édesapjától megtanult németül, majd az ókori klasszikusok, a héber, a görög és a latin következtek, végül megtanulta a nyugati nyelveket is. Mire leérettségizett, már tizenkét nyelven beszélt. Ezt követően Bécsben, majd Pesten folytatta tanulmányait, érdeklődését ez idő tájt keltették fel a keleti nyelvek. Szerencséjére találkozott a világhírű magyar turkológussal, Vámbéry Árminnal, aki támogatta a tehetséges ifjút. Így Bálint Gábor nemsokára már egy török nyelvtankönyvet is írt, amelyet mindmáig használnak. Másik meghatározó élménye volt, amikor joghallgatóként a Pesti Egyetemen megismerkedett Fogarasi János akadémikussal, aki a magyar nyelv szótárának szerkesztésén dolgozott. A Magyar Akadémia éppen akkor keresett egy fiatal nyelvtudóst, aki elutazna az Orosz Birodalomba, hogy a mongol és a mandzsu nyelvet tanulmányozza. Fogarasi ajánlására a feladattal Bálint Gábort bízták meg, aki az 1870-es években előbb a Kaszpi-tenger partján élő mongolokhoz utazott, majd eljutott a mai Mongóliába is.
Nagy reményekkel jött haza, és magántanári kinevezést kapott a Pesti Egyetemen. Páratlan nyelvtehetségét azonban csak rövid ideig kamatoztathatta, Fogarasi János halála után egy ideig Arany János támogatta, majd pályafutását megtörte Budenz József irigysége, aki szintén a mongol nyelvvel akart foglalkozni, bár tehetsége jócskán elmaradt Bálint Gáboré mögött. Hatalmi eszközök révén érte el, hogy Bálint ne lehessen egyetemi tanár, annak ellenére, hogy hazatérte után beszámolóinak hallatán többek között Vámbéry Ármin, Hunfalvy Pál és Ballagi Mór az Akadémia külső tagjának is ajánlotta a tehetséges keletkutatót. Bálint a kilátástalanság miatt 1879-ben bejelentette, hogy önkéntes száműzetésbe vonul, és el is hagyta az országot.
Tizenkét éves külföldi tartózkodása során változatos munkákat kapott, az oszmán birodalomban fontos bizalmi állásokat nyert el. Feleségével, Spielmann Rozáliával bejárta a Közel-Keletet és Európa déli részét, ahol újabb nyelveket sajátított el, így az 1890-es években már az Athéni Egyetemen oktatott arab nyelvet. Külföldi sikerei ellenére itthon mégsem ismerték el, mert megszerzett tudása alapján szembehelyezkedett a finnugor nézettel, és semmilyen nyomásra nem ismerte el annak helyességét. Bálint azt állította, hogy a magyarság a 150 milliós turáni nyelvek egyik önálló ága, és szoros kapcsolatban van a mongol nyelvvel. Ez azonban nem mongol, hanem inkább hun rokonságot feltételez. Napjainkra több neves nyelvész, köztük Angela Marcantonio és Marácz László bebizonyították, hogy Bálint bírálata teljesen jogos volt az egyoldalú, hatalmi úton fenntartott, alapvetően téves finnugor elmélettel szemben.
Az 1890-es években a székelyek Jakab Elek történész vezetésével mozgalmat indítottak, hogy hazahívják Bálintot. Először az Akadémián próbálkoztak, hiába. Ekkor kikövetelték a Kolozsvári Egyetem urál-altaji tanszék élére Bálint Gábor kinevezését, aki így 1893-tól tizenkilenc évig töltötte be ezt az állást. Ezen időszak alatt a kolozsvári diákok Európában sehol nem tanított nyelveket ismerhettek meg, ráadásul ugyanattól az embertől. Bálint a városban kiváló lehetőséget kapott azzal, hogy az „Erdélyi Múzeum” folyóirat leközölte tanulmányait, majd ugyanott megjelentek kaukázusi, kabard tanulmányai is. 1901-ben újraértékelte a magyar honfoglalást, és megállapította, hogy a magyarok ősei a hun birodalom népei közé tartoztak.
A nyelvkutató első igazi méltatása jóval a halála után, 1944-ben történt Kolozsváron. Ezt követően Szentkatolna tanítója, Bakk Pál adta közre a róla gyűjtött helyi megemlékezéséket 1969-ben. A rendszerváltást követően, a szentkatolnai iskola felvette Bálint Gábor nevét, majd az erdélyi értelmiségek 1994-ben, születésének 150. évfordulójára Szentkatolnán és Kolozsvárott tudományos ülést tartottak. Szülőfalujában máig nagy kultusz övezi, az itt létrehozott egyesület gondozza hagyatékát, az iskola tanára, dr. Borcsa János kis kiadója pedig két könyvet is megjelentetett róla, most készíti elő harmadik kötetét. Időközben a baptista egyház lelkésze, Zágoni Jenő összegyűjtötte és 2005-ben kiadta Bálint Gábor leveleit, illetve a vele kapcsolatos dokumentumokat. Úgy látszik, az erdélyi lelkesedés lassan hozzánk is elér, és a széles nagyközönség számára megismerhetővé válik a nagy keleti utazó és a harminc nyelven beszélő zseni életműve.
Forrás: Magyar Demokrata
