Szia Galgadio!

Hidd el, nem a vitatkozás kényszere visz rá, hogy némely dolgokban ellentmondjak. Talán mindenkinek jobb lett volna, ha úgy történtek volna a dolgok, ahogy írod. Mégis elég sok ellenvetés futott át az agyamon, amikor a kultúra ápolgatásáról írtál. A fehérek legendás intoleranciáját az indiánok vallásgyakorlata, családszerkezete és egyebek irányába nem akarom most részletesen ecsetelni, de talán mégis van néhány gondolat, amit érdemes lehet felvetnem. Szeretnék a csokonen csirikaváknál maradni, akik számára az 1876-os év valóban sorsfordítónak bizonyult, de éppen ellentétes irányba. Taza halálát, amit a washingtoni tárgyalás alatt kapott tüdőgyulladás okozott, máig erőszakos halálként tartják számon a leszármazottak. Legalábbis sokan közülük. Amikor a Taza nélkül hazatérő Clum reszkető térdekkel próbálta megmagyarázni a történteket, a feldúlt Naiche azzal vádolta meg, hogy nem vigyázott eléggé a bátyjára, akit talán a fehérek szellemei öltek meg. Nagyon fontosnak tartom ezt a momentumot, mert szerintem szépen rávilágít arra a kulcsfontosságú gondolkodásbeli különbségre, ami a két nép között feszült, és ami miatt gyakorlatilag nem tudtak mit kezdeni egymással még jóindulatú hozzáállás esetén sem. Egy ilyen mondatot egy korabeli keresztény sötét butaságnak tartott és kész. Évtizedekkel később vizsgálta meg C.G.Jung több földrész - köztük Észak-Amerika - bennszülötteinek pszichéjét, gondolkodási mechanizmusát. Általános megállapításai közt írja: "Számukra mindig a mágia a valóságos magyarázat. Aki meghalt, azt vagy varázslat, vagy szellem ölte meg. Sokan közülük csak harc közben tartják természetes­nek a halált. Mások még ezt is művi megoldásnak vélik, mert vagy varázsló volt az ellenfél, vagy varázsfegyverrel vívott. ... Neki a priori bizonyosság, hogy betegséget stb. szellemek vagy boszorkányok okoznak, éppúgy, mint ahogy nekünk is eleve vitathatatlan, hogy a betegségnek úgynevezett természetes oka van. Mi éppúgy nem törődünk a varázslatokkal, mint ő a természetes okokkal. Szellemi funkciói lényegében nem különböznek alapvetően a mieinktől. Különbség - mint ahogy már szó esett róla - kizárólag az előfeltevésben érvényesül." (Az archaikus ember 1930.)

Azért látom jelentőségét ennek, mert Taza "megölése" egyrészt bizonyíték lehetett a békés út járhatatlan voltára, másrészt pedig a csirikava kultúra szerint a halált meg kellett bosszulni. Itt szeretném még hozzátenni, hogy Naiche a saját közegében viszont azzal a furcsasággal tűnt ki, hogy sem "erői", sem "álmai" nem voltak soha, tehát szinte spirituális hiányban szenvedett. Talán ide tartozik az is, hogy az alig húsz éves fiút Cochise nem képezte ki vezetőnek. Ennek az volt az oka, hogy a beteges és nyugtalan természetű gyereket Taza iránti hűségre, "örök másodiknak" akarta nevelni, ami kellőképp megmagyarázza Geronimo későbbi nagy befolyását is. Öröklött hatalmát pedig csak akkor volt esélye megtartani, ha bizonyítani tudta rátermettségét a tapasztalt harcosok előtt, vagyis komoly lélektani nyomás nehezedett rá minden irányból. Nem célom, hogy felmentsem véres ámokfutásának felelőssége alól, csak egy közelképet szerettem volna felvázolni arról, hogy szerintem milyen motivációk eredményezték a céltalan gyilkolászások rá eső részét.

Egy másik gondolatot B.L.Whorf tollából szeretnék idézni, aki a harmincas évektől publikálta a hopi indiánokkal kapcsolatos antropológiai munkáit. A hopik nyelvéről és szokásairól leírt megfigyelések legnagyobb része egyáltalán nem terjeszthető ki az apacsokra, van azonban néhány olyan megállapítása is, amiről úgy vélem, hogy mindkét népre jellemző volt. Az egyik ezek közül: "Nem természetellenes feltételezni azt, hogy a gondolat, mint bármilyen más erő, mindenütt otthagyja a hatásának nyomát. ... A hopi gondolatvilág nem ismeri a képzeletbeli teret. ... Egy hopi természetszerűleg feltételezné, hogy gondolata (vagy önmaga) azzal a valódi kukoricával érintkezik, amiről gondolkodik. ... Ha a gondolat a növény egészségére és növekedésére vonatkozó jó gondolat, az jót tesz a növénynek, ha rossz gondolat, ellenkező hatással lesz."

A gondolatok mágikus hatásába vetett hit fényében megnő a jelentősége annak a folyamatos rosszindulatnak és leplezetlen ártó szándéknak, amivel az apacsok nap mint nap találkoztak, s amire mi hajlamosak vagyunk rálegyinteni, mint ártalmatlan szájjártatásra. (Érdekes egyébként a kommunikációs nehézségek másik fajtája is: egy visszaemlékezésben olvastam, hogy az apacsok nem tudták felfogni egy akasztásukkal viccelődő katona gesztusait, gúnyolódását őszinte baráti figyelmeztetésnek vélték.) Mindenképp igaz, hogy a szív szándékát és a kimondott szavakat a "vadak" sokkal komolyabban vették, mint  "civilizált"  ellenfeleik, akiknek pedig szintén módjukban lett volna elgondolkodni saját vallásuk tanításán: “Aki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az” (1 Jn 3:15). Újra mondom, nem akarom relativizálni a tettekkel elkövetett gyilkosságokat és egyéb szörnyűségeket, nem akarom összemosni a háború és a gazdasági célú portyázások indítékait. Csak hangsúlyozni szeretném, hogy ezekben az emberekben a megtámadottság érzése sokkal hamarabb megszületett, mint amit mi jogosnak képzelünk. És ebben a szituációban - a következmények tekintetében - az említett bibliai idézetet szerintem nyugodtan vehetjük szó szerint.