Lewinfiú Creative Commons License 2007.09.26 0 0 topiknyitó
1918-ban nyitott. Csodákat meséltek gyógyhatású vizéről, majolikáiról, érdekes és jellegzetes szecessziós stílusáról. Ma is tele van külföldi turistákkal, akik bágyadt és kényszeredett mosollyal gázolnak a koszos folyosókon és tűnődnek a lábgomba vagy egyéb fertőzések kockázatain.

Már a bejáratnál gyanakvást kelt a kopott, lepukkadt ajtó és a mögötte feltáruló félhomályos lobbi. A pénztárnál ülő középkorú női alkalmazott érdekes felfogásban adja elő a "számlaírás" című epizódot. Kár, hogy túlspilázza a szerepét, és 10 (tíz) perc elteltével a "kurva picsáját annak, aki ezt kitalálta" szösszenet hagyja el eper ajakát. Szerencsére ezt a környező külföldiek nem értik, bár a feszültség tapinthatóvá válik. Végül megkapjuk a számlát (6200.- FT, két személyre a thermal-ba). Nem közlik, hogy a hazai gőzfürdői szokásoktól eltértek (mint később megtudjuk, már egy éve), és sem törülköző, sem ágyékkötő nem jár ezért a pénzért (istenem, volt idő, amikor még papucs is járt!). Cserébe szimuláljuk, hogy a 21. századba érkeztünk és két plasztik kártyával tehetünk meg 3 métert, amíg a beengedő kapuhoz nem érünk. Itt a kártyát elveszik. Gondolatmenetünk szerint a beléptető rendszerek arra valók, hogy kiváltsanak emberi munkaerőt. Itt fordítva történik, a modern technika kezeléséhez szemmel láthatóan extra alkalmazottak kellenek. Miután a kártyáinkat elveszik, azonnal kiabálnak valamit utánunk a pénztárból, és visszaballaghatunk. Mégse jár kártya, adjuk oda, és menjünk be az oldalajtón. Back to the future.

Kissé talán ingerültebbek vagyunk már, mivel lassan negyed óra telt el és még a közelében sem járunk az áhított gőznek. A gyévuska, aki a cerberus szerepét alakítja (igazi kapuőr, sokat ugat, keveset gondolkodik), végül betessékel minket és bizakodva haladunk a Thermal irányába. Ekkor pattan elénk Mr. Bean. Jószándéktól csepegve kérdezi, hogy van-e fürdőgatya nálunk, mert az bizony újabban kell. A fürdőgatyajegyet a pénztárnál lehet venni és a Thermalban kiváltani, mondja Mr.Bean. Visszasétálunk hát a poros lobbin keresztül a gyevuskához, aki épp a Rosszija szállóban töltött szebb napjain mereng. Megkérdezzük, hogy miért nem szóltak, az alatt a negyedórácska alatt amíg itt toporogtunk,  hogy a Thermalba is kell fürdőruha. „Már egy éve így van, és nem kérdezték!” hallik az adekvát válasz. Természetesen igaza van gyevuskának, tényleg nem kérdeztük, és bár semmilyen csomag, szatyor, vagy táska nincs nálunk, ők, ugye mégse gondolhatnak mindenre. Ahogy azt is elfelejti említeni, hogy törülközőt sem fogunk kapni. De ez később derül majd ki.

Végre kétszer 4000 FT deposit és 600 Ft kölcsönzési díj leperkálása után újra megindulhatunk a Thermal felé. A bejáratnál nagyon elcsodálkoznak, hogy mi a fenét akarunk itt fürdőruhát, még mit nem!? Azt az uszodában lehet csak kölcsönözni. Ballagunk, homályos folyosókon tehát újra, lépcsőn le, lépcsőn fel, nincs messze. A fürdő enteriőrje a 80-as években történt felújítás nyomait és technológiai félreértéseit hordozza. A plafont például fa guriga díszítés borítja – ó, ez retro itten, dobban meg szívünk. De, nem. Ez itten rögvalóság. A folyosó a medence mellett vezet, és a furfangos építészek ablakokkal lehetővé tették a belátást a víz alá. Már persze azoknak a szerencséseknek, akik 240 cm-nél magasabbra nőttek. Muris. Végül a trécselő fehér ruhás nénik adnak nekünk fürdőgatyát. Eddig kb. fél órát töltöttünk a fürdőben és visszafordulnánk, ha nem lenne kifizetve a jegy.

Immár gatyával kezünkben térünk vissza a Thermal bejáratához, és akadálytalanul jutunk be utcai cipővel a mezítlábas japán fürdőzők közé. Az emeleten található férfi öltözők felett csodálatos színes üvegablakokon át ömlene be a fény. A remek iparművészeti alkotásokra a kispesti metro végállomásról kölcsönzött műanyag armatúrába foglalt neon lámpákat csavaroztak, melyek anyaga elöregedett, sárgás és tele vannak döglött legyekkel.

A kabinunkba lépve örömmel tapasztaljuk, hogy a fürdőkultúra részét képező ágy még ott van. Erre a szertartás végén lenne szükség, amikoris a szédelgő kuncsaft kicsit pihentetheti a szemét alfa állapotban. Az ágyon levő gyűrött és használt lepedő elejét veszi a távozás előtti relaxáció gondolatának. Takaró természetesen nincs. Az avitt szekrény talán utoljára a hatvanas években látott festéket, A szekrényben retrós műanyag fogasok ugyancsak a 60-as konszolidációra emlékeztetnek. Kulcs nincs, biléta van. Távozáskor a kabinos jópofizik azon, hogy az óráinkat csak akkor lopja el, ha neki még nincs olyan. Bruhaha.

Belepréselem magam a fürdőgatyóba (kb két számmal kisebb csak, de ha állok tudok beszélni, kapok levegőt. Irány a száraz hőlégkamra. A fürdőben hölgyek is vannak, a hőlégkamrában is kornyadozik egy ijedt arcú teremtés. A bent terjengő szag miatt megértjük az arcára kiülő riadalmat. Repedt és a kosztól ragacsos plexi ajtókon keresztül jutunk a belső, 80 fokos szobába. Mindent belep valami vékony nyirok réteg, nem akaródzik sem leülni, sem a ragacsos műanyag szőnyegen álldogálni. A hely egy fűtött hullaház és egy KGB vallatószoba keveréke. 3 percig bírjuk, menekülünk.

Előfürdő következik. A vízkő geológusokat inspiráló barnás rétegekben csapódott ki a zuhany fülkék falán és a csövek mellett. A törzsközönség komoly tisztálkodó felszereléssel érkezik, szatyrok, táskák és törülközők mindenütt. Dandár utcai népfürdő feeling, csak itt angolul panaszkodnak. Felsejlik a gyanú, hogy kár volt szívózni a gyevuskával, lehet, hogy mondta volna (bár nem kérdeztük), hogy törülközőre is szükség lehet. Már késő.

A 36 fokos meleg vizet választjuk, Kevesen vannak, néhány pánikkal kűzdő külföldi és egy japán csoport, mellyel már beléptünkkor találkoztunk. Fényképeznek, mutogatnak és látszik rajtuk, hogy elképzelhetetlen élményekkel lesznek gazdagabbak – ilyen a világon már csak itt van. A japán lányok próbálnak úgy járni, hogy a lábuk minél kisebb felülete érintkezzen a gyanús tócsákkal. Ettől furcsa, balettos mozgással haladnak, Aztán rájönnek, hogy akkor járnak a legjobban, ha egy helyben maradnak ott, ahol találnak egy valamiivel szárazabb foltot.

A medencéket övező valamikor impozáns majolika megkopott. A szép zöld lapok illesztéseit a szegletekben kis kerámia elemek fogták össze valamikor. Ezek jó része letört, szétmállt. Megpróbálták kipótolni, más színű, más minőségű kerámia darabokkal, amitől a hatás még rémesebb lett. A medencék felett ölelkező puttók emlékeztetnek még a hajdani luxusra, de a felettük pompázó beázások és romlások aláássák a nosztalgiázó hangulatot.

Némi ejtőzés után – a víz kétségtelenül kellemes – irány a forró gőz. Ez végre jó, mert tényleg forró és nem látni a falat, a pára jótékony fátyol mögé rejti a rezignált turistákat is.

A dermesztő hideg vizes medence némi Titanic reflexeket hív elő – a mellettem hörgő elkékült nőt majdnem feltuszkolom egy letört kabin ajtóra.

Aztán már csak a távozás öröme, megszabadulunk a picike nadrágoktól, és 500-ért kapunk két lepedőt egy Kossuth téri tüntető kinézetű 50-es punktól. Fellélegezve lépünk ki a Gellért kapuján, biztosítjuk egymást, hogy páratlan tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak. Csak kicsit ég az arcunk, mikor a befelé törekvő külföldi csoportra téved a szemünk. Let’s speak English! – javaslom. Késő.