Kosztisz Palamasz
Száz hang
/részletek/
7.
Az ablakkal szemközt, a tágas messzeségben
az ég, csupán az ég, és egyéb semmi, semmi;
és középütt, az égi távlat keretében
egy magas, karcsú ciprus. Egyéb semmi, semmi.
S akár derűs az ég, akár borong sötéten:
kék örömében, viharában az a messzi
ciprus ott áll, ott hajlong jobbra-balra szépen,
nyugodtan, reménytelenül. Más semmi, semmi.
17.
Mandula friss virágai a makacs tél szivében,
s dühös hónap, juhászodón, ahogy lágy nap simul rád,
fonjátok körös-körül, ó, föltárult, puszta sziklák
s Athén ívelő hegyei, a szépség koszorúját.
A hó a Parniszon olyan, akár a dús virágzás,
a Koridalloszt álomi zöld simogatja félve,
a szent sziklára mosolyog a Pendeli, s Imittosz
bókolva figyel Faliron szerelmes énekére.
70.
Mint most is, úgy szerettek épp az ősi Knosszosz földjén
egykor, évezredekkel ezelőtt,
éppígy szerettek április és május tavaszában
férfiak, rózsák, fecskék és a nők.
Mint most is, éppen úgy virult a művészet s a törvény,
Mínósz trónolt, s ragyogtak bölcs agyak;
és mint ma is, liliomot véstél, művész, a kőbe.
Minden elmúlt. Virágod megmaradt.
4.
Házak, sűrűn vagy szanaszét a hegyoldalra szórva,
és ráhajolva szinte a kristályos vízű tóra,
kis zöld és fehér házikók, egykettőre sötét lesz,
töltsétek olajjal színig, gyújtsátok meg a mécsest.
A szem keres majd titeket, s nem vesz ki a homályban,
és aztán egyéb sem marad a fojtó éjszakában,
nem marad - ó, ti boldogok! - belőletek egyéb sem,
mint - elfojthatatlanul - egy kis derengés az éjben.
80.
Tüzes hang vagyok, a nemes leszboszi múzsa hangja,
ragyogtattam az ajkakat, a lírák lángja voltam,
s rárögzítettem énekem a drága pergamenre,
de jöttél, szerzetes barát, hogy kiirts engem onnan.
És irtottál is, mint a bűnt, és száműztél a mélybe,
szent himnuszok alá, miket aszkéta áhitat ró.
De lám, most az aszkéta tűz hamujából kitörnek
hamvadhatatlan lángjaim. Mert nem vagyok halandó.
/Rónay György ford./
|
