Sztefáni Creative Commons License 2007.09.20 0 0 29

Bár nem olvastam még minden irományát, de az elég sokból, amibe volt szerencsém belemélyedni, a legjobb, amit olvastam tőle, az AZ volt. Itt a fordított dolog áll fent, ugyanis előbb láttam a filmet, minthogy olvastam volna.

 

A film nagyon tetszett, rongyosra néztem a kazit (azok a régi jó videos idők) ,legalább 100x láttam. Ez már csak azért is jó, mert valljuk be, nem minden King filmet visznek filmre úgy, hogy az 10 pontos legyen. Ez viszont az volt. Pláne ha hozzátesszük azt is, hogy nem tegnnap készült. (ha jól tudom, 1990)

Szóval pöpec volt. Aztán később, megvettem könyvben is, mert nagyon kiváncsi voltam rá, hallottam, és persze tudtam is, hogy könyvben azért minden más egy kcisit. Azt kell mondjam, hogy természetesen nem csalódtam, SŐT! a 2. kötet közepe fele azon járt az agyam, hogy jesszus atyám, nemsokára vége a könyvnek, és akkormi lesz velem? hehe

 

Szóval az eddigi legjobb könyv , szerintem. Az elejétől a végéig. Ez az egyetlen, ami számomra filmen is csillagos 5, könyvben pedig egyszerűen zseniális.

 

u.i: a film vége volt az egyetlen, ami kicsit "gagyi"-ra sikeredett.