Bárdosi Németh János

Fénykereső

Az égűrből ki nem repülhetsz,
más csillag nem lehet otthonod,
csupán a fény köt néha hozzá,
ha nyár-esti sétádat rovod.

Bezárva ég és föld körébe
annyit tudsz, amit súg a végzet,
vagy tán a sejtés: csüggedt órán
tükörből látva az egészet.

Folyó felett, ha hídra dőlve
az elfutó habokra nézel,
láthatod, milyen semmiség vagy,
habra-hab szalad vad szeszéllyel.

S hasztalan minden sírás, átok,
sodor a végzet árja messze,
szépség, hatalom, álmok tornya,
eltűnik a ködökbe-veszve.

Beléd fogózom gyönge lélek,
akit nem látok, pedig fény vagy,
csillagok, tengerek felett
feléd fordítom arcom: én vak.

S a többi, ki pőrére fosztva,
keresi, aki felruházta,
te Iégy az igazi valóság
s a látott-való : csupán álca.