Márk Miklós

 

 

Szemed fénye
 
Lábnyomom a homokban,
A szél fúj lágyan és halkan.
Hullámok moraja porlad,
Egy távoli furcsa dalban.

 

Csodálatos a kép, a hold
Fénye beragyogja a fákat,
Nézd, hoztam Neked kagylókat,
Két marokkal, vagy százat.

 

A sziklák mögött végtelen,
Értem a messzeség szavát,
Kémlelem a távoli fényeket,
Ismerem titokzatos dalát.

 

Ülsz a parton, kezed a vízbe ér,
Hajad a homlokodban játszik,
Bokádra ragadt a finom homok,
Mosolyogsz, innen úgy látszik.

 

Lelked szabad, szíved dobban,
Szemedben csillog a hullámok fénye,
Fejem az öledbe hajtom,
Úgy érzem sosem lesz vége.

 

A tenger illata a levegőben,
Megérint valami csendben,
Hajnalodik lassan a parton,
Kérlek, őrizzed lelkem.