Hosszú távra tervez a DEKEDebrecen – Lendületes, közönségszórakoztató és eredményes kosárlabdával szeretne kirukkolni a 2007/2008-as szezonban a Debreceni Egyetem Kosárlabda-egyesület (DEKE) NB I. B csoportos férfi gárdája. A hajdúsági alakulatot a hétvégi Pipelife-kupán testközelből is megtekinthetik a drukkerek.Nyugodtan kijelenthető, új alapokra helyezte Debrecen városa a férfi kosárlabdasportot, hiszen mostantól a DEKE csapata számít a sportág helyi zászlóshajójának.
Az egyesületnél nem titkoltan hosszú távra terveznek, ennek megfelelően alakították ki a játékoskeretet, fogalmazták meg a szakmai célokat, és igyekeznek szilárd anyagi háttérrel is demonstrálni, valóban új időszámítás kezdődik a debreceni kosárlabdasportban. Igaz ez azzal együtt is, hogy a legmagasabban jegyzett helyi társaság az NB I. B csoportjában szerepel, igaz, feltett szándéka az egyetemistáknak, hogy minél hamarabb újra az élvonalban pattogtassanak.
Ehhez a pályán elért győzelmeken túl szükség lesz a megfelelő támogatói háttérre is, ebből a szempontból mindenképpen üdvözítőnek hat, hogy a Pipelife cég az idén is támogatja a hagyományos idény eleji nemzetközi férfi kosárlabdatornát.
Takács Endre, a DEKE alelnöke természetesen örömét fejezte ki a támogatás okán, másrészt elmondta, az utóbbi hónapokban hogyan, milyen szinteken erősítették meg az egyesületet azért, hogy megfelelőek legyenek az alapok a célkitűzésekhez.A legfontosabb szempontot külön is kiemeljük: a debreceni tehetségek megtartása hosszú távra csak stabil élvonalbeli szerepléssel valósítható meg. Ennek az útnak egyelőre még az elején járnak, ám az alelnök reményét fejezte ki, hogy belátható időn belül újra a győzelmekről, az örömökről és a teljesítményekről beszélnek majd a debreceni kosárlabda kapcsán a hajdúsági sportbarátok.
Az október elejéninduló bajnokság egyik utolsó jelentős felkészülési állomásaként rendezik meg péntektől vasárnapig a Pipelife-kupát, amelyen a házigazda DEKE mellett a román élvonalbeli Kolozsvár, valamint az NB I. B-s Szeged és Óbudai Kaszások gárdái szerepelnek. Walke Károly, a DEKE vezetőedzője szerint a torna remekül illeszkedik a felkészülési programba, ami azért sem mellékes, mert igen komoly szakmai célokkal vágnak neki a bajnoki évadnak.
– A felkészülésünk eddig remekül sikerült, a debreceni kötődésű fiatalok mellett olyan játékosok – Tóth Gábor, Ádám Béla, Gócs Lajos – alkotják a gárdát, akik igazán rutinosnak számítanak, megvan az összehang a társaságon belül, megfelelő erősségű csapatok ellen játszhattunk edzőmeccseket, összegezve, készen állunk arra, hogy a feljutásért harcoljunk – nyilatkozta a keddi, debreceni sajtótájékoztatón Walke Károly.
– Persze a bajnoki idényben semmit sem lehet előre kiszámítani, ám most úgy indulunk neki a szezonnak, hogy hazai pályán minden ellenfelünket le kell győznünk. Az NB I. B-s pontvadászatban a keleti csoportot velünk együtt tíz csapat alkotja, közülük az első öt folytathatja majd a felsőházi rájátszásban. Mi is ott akarunk lenni, lehetőleg minél előkelőbb helyen, és aztán a tavasszal majd meglátjuk, mire leszünk képesek a kiegyensúlyozott, igen erősnek tűnő nyugat-magyarországi gárdák ellen.
Pillanatnyilag egy külföldi státuszú játékossal, a magyar édesanyával bíró, szerb állampolgár Bojan Sormazzal rendelkezünk, és a jövőben is azt a vonalat kívánjuk erősíteni, hogy a debreceni kosárlabdacsapat zöme debreceni játékosokból álljon.
A tréner hozzátette, hogy a Pipelife-kupán – amelyet egyébként ingyen tekinthetnek meg az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban az érdeklődők – is a győzelemre törnek, és igyekeznek lendületes, közönségszórakoztató játékot nyújtani. A bajnokságban pedig először majd október 7-én, Baján lép pályára a DEKE, míg az első hazai meccsen, október 13-án az Óbudai Kaszásokat fogadják.
A 12. Pipelife-kupa programja:Szeptember 14., péntek:
16.00: Óbudai Kaszások–Kolozsvár
17.45: megnyitó
18.00: DEKE–Szeged
Szeptember 15., szombat:
16.00: Szeged–Óbudai Kaszások
18.00: DEKE–Kolozsvár
Szeptember 16., vasárnap:
16.00: Kolozsvár–Szeged
18.00: DEKE–Óbudai Kaszások
19.45: eredményhirdetés
(
http://www.haon.hu/hirek/Sport/cikk/hosszu-tavra-tervez-a-deke/cn/news-20070911-04204932)