Arcamax Creative Commons License 2007.09.09 0 0 55

Jelentős különbség van kétmillió és két és félmillió választó száma között.

Pont félmillió, de a markting centrum nem 2, nem 2.5 hanem 3 millióra tette a Fideszre szavazók számát.

*

Ha a Fideszre 3 milló ember szavaz, amely választói tömeg eddig egyetlen politikai erő mögött sem sorakozott fel, a választés eldöntő tényező, mert a balliberális erők mögött még nem volt ekkora támogatás.

Minden közvélemény-kutató cég azt jelzi, hogy az MSZP megélhetési szavazóbázisának egy része letöredezett a pártról, és a Fidesz mellé állt.

Ez olyan jelentős változás, amit a körülmények okoztak és tartanak fennt, ezek a körülmények pedig nem fogbnak megváltopzni 2010-ig úgy, hogy azt ezek a tömegek érezhessék a bőrükön.

Előzmény: coboly (39)