Harcos Katalin

 

Örökké tiéd...

 

Úgy éltem eddig,mint fényben az árnyék.

Bezárkóztam magányom sűrűjébe.

Úgy,mintha ezután sose vágynék

ki a nyüzsgő életbe,fel a fénybe.

Aztán egy fénysugár belém hatolt:

rám találtál,s én magamra leltem.

Újult lélekkel,mint aki sose'volt

magányos,most élek,lásd,önfeledten.

Figyelmed lámpásként fényt hozott,

éjembe szavad reményt és életet...

s míg lelkemben nemrég még csend honolt,

ma szertelen ontanám rád kincsemet.

Kiáltanám a világba titkomat:

szívem a szívedbe társra lelt!

Idő nem bírhat le,sem fájó gondolat,

hisz szerelmem örök,