Sziasztok!

Nem hinném, hogy ez a topik kimondottan az állatorvosok összességének lejáratására jött volna létre! Sőt! Szerintem éppenhogy arra, hogy kiszűrje azokat, akik tényleg ÁLLATORVOSOKNAK VALÓAK!
Most szörnyen szomorú vagyok.
Vidéki lány létemre egész életemben féltem az állatoktól. Szó szerint rettegtem. Pl. úgy nem tudtam bemenni más udvarába, hogy a gazdi lefogta a kutyát… annak nem hittem. Látnom kellett, hogy jó nagy kerítés választ el tőle. Még egy pincsitől is irtóztam.
Decemberben meghalt a pulim, aki nálunk is egy hátsó nagy udvarban volt. Tőle nem rettegtem annyira, de az tény, hogy a frász jött rám, ha elkezdett ugrálni. Az ő haláláról nem állatdoki tehet, 13 éves volt, ami elég idős kor náluk. Egyszerűen elaludt.
Márciusban kaptam egy keverék kutyust, de már beteg lehetett szegényke, 3 hónapos sem volt. Felhívtam az állatorvost, hétköznap, „munkaidőben”, tehát nem hétvégén, vagy este.
Válasza: vigyem el hozzá (kb. 15 kmre lakik), ő most építkezik, nem ér rá ennyit utazni egy kutyáért!!!!!
Rendben, mit volt mit nem tenni, megkértem egy ismerősömet vigyen el hozzá. Vizsgálat nélkül adott neki egy valamilyen oltást (ki sem lett véve az autó csomagtartójából a dobozból. Már eleve az orvossággal együtt jött ki a doki, mikor csengettünk!!!), amiről úgy nyilatkozott: féreg ellen van… A tünetei: végtagrángás, hasmenés, öklendezés, gyengeség.
Miután kifizettünk neki ezért az oltásért 4500Ftot, hazajöttünk és egy napon belül szörnyű kínok között meg is halt a kutyus.

Úgy hozta a sors, hogy egyszerre 2 kutyus is került hozzánk. Egy kisebb és egy nagyobb. Életerős, izmos, vidám kutyulik. Ők tanítottak meg pár nap leforgása alatt szeretni, szó szerint. Nem lettek a hátsó udvarba rakva, hanem a két tér egybe lett nyitva, így folyton köztük voltam. Ugráltak rajtam, játszottak, stb. Hetente hívtam állatorvost, de sosem jött ki, hogy az alapoltásokat beadja. Elszállítani nem tudtam őket. Nagytestűek és ultravirgoncok. Vidéki kinti kutyus lévén nem nagyon lehet őket csak úgy szállítani. Plusz Apukám csak esténként van itthon, akkor már nincs is orvos, mást meg nem tudtam megkérni, aki tönkretenné az autóját a két kutyulimmal.
Egyik nap a kisebbik (4 és fél hónapos, kan) nem akart vacsizni (tudni kell róla, hogy ha egy soha ki nem fogyó tálkája lett volna, akkor halálra eszi magát), de gondoltuk, hogy hátha csak teleette magát (mivel a reggelinél megette a nagy adagját is).
Másnapra nagyon rosszul nézett ki. Reggel nyolctól nem tudtam elérni egy állatorvost sem.
Illetve helyesbítek:

1. orvos: Otthon van, de nem érdekli, mert szabin van, hívjak mást.
2. orvos: Egész álló nap nem vette fel a telefont (még a mai nap sem, pedig ez az eset 3 napja történt)
3. orvos: Mobiltelefon 3 napja kikapcsolva, vezetékest nem veszi fel (ráadásul ő volt az aki az előző kutyánkkal úgy elbánt)
4. orvos: Felvette a telefont ugyan, de nem jön ki, mert 15kmre lakunk tőle és neki az már messze van.

Szóval 4 orvos közül egy sem volt hajlandó jönni, vagy egyszerűen nem lehet elérni.
Meghalt a kicsi kutyus, ő is iszonyú kínok közt.

Most itt vagyok a nagyobbikkal (6 hónapos nagytestű szuka), látom, hogy ő is beteg (tünetek: levertség és iszonyat mennyiségű csipa termelődése a szemében, amit kamillával mosogatok naponta többször is), és tehetetlenül nézem.
Kérdem én itt? Akkor hogy is van ezzel a hivatásosdival????
Egy kutyáért nem éri meg kijönni? Hiszen attól nem kap a doki 100ezreket? Pár ezerért meg meg sem mozdul?

Elnézést a hosszú beírásért, de szomorú vagyok, tehetetlen és kétségbe is vagyok esve.
Végig kell néznem ahogy a másik kutyusom is meghal, csak mert vidéki vagyok és úgy hozta a sors, hogy pont ilyen orvosokkal vagyok körbevéve…

Kivételek természetesen mindig vannak, csak az, aki nem találkozik velük, ezt néha nehezen hiszi el. 4ből 1sem volt az.

Így mi lesz velünk? És mi lesz a kutyusommal?