Kadasman-Burias
2007.09.06
|
|
0 0
407
|
A Gesta Francorum et aliorum Hierosolymitanorum című munka szerzőjének nevét nem ismerjük, azt azonban tudjuk, hogy az első keresztes hadjárat résztvevője volt. Beszámolójában az alábbiakat olvashatjuk II. Orbán pápa beszédéről és a clermont-i zsinat történéseiről:
„Mikor már elközelgett az az időpont, amit az Úr Jézus híveinek naponként jelez, különösen pedig midőn az evangéliumban így szól: »Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen engem« – hatalmas mozgalom támadt Gallia minden tartományában. Ezt mondották: ha valaki az Urat serényen, tiszta szívvel és elmével óhajtja követni, és az ő példáját követve a keresztet hűségesen akarja hordozni, ne késlekedjék gyorsan a Szent Sír felé vezető ösvényen zarándokolni. Ez azért volt, mert a római szék apostoli főpapja, Orbán sietve a hegyeken túlra [az Alpokon át Franciaországba] utazott, és ott érsekeivel, püspökeivel, apátjaival és papjaival alapos tárgyalásokba kezdett, majd így szónokolt: »Ha valaki lelkét meg akarja menteni, ne késlekedjék az Úr útját alázatosan elkezdeni; ha pedig pénzben szűkölködnék is, elegendő lesz neki az Úr irgalma.« Így szólt még az apostoli úr: »Testvérek, sokat kell szenvednünk Krisztus nevéért, ti. nyomorúságot, szegénységet, mezítelenséget, üldözéseket, szükséget, betegséget, éhséget, szomjúságot és más ilyesmit, mint ahogyan az Úr mondotta tanítványainak: ’Sokat kell szenvednetek az én nevemért’ és ’ne szégyelljetek szólani az emberek színe előtt’, ’én pedig szájat adok néktek és ékesszólást’ és végezetül ’nagy jutalomban lesz részetek’. Mikor már ez a beszéd Gallia különböző vidékein és tartományaiban ismertté kezdett válni, a frankok ezeket meghallván, bal vállukra azonnal kereszteket kezdettek varratni, és azt mondták, hogy valamennyien Krisztus nyomdokait követik, aki kiszabadította őket az ördög kezéből."
Mezey László ford.
Forrás: Sz. Jónás Ilona szerk.: Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény; Osiris, Bp., 1999, 207. o. |
|