Goethe: Májusi dal

 

A természet mint
fénylik feléd!
Villog a napfény!
Nevet a rét!

 

Már minden ágból
kitört a rügy,
minden bokorból
ezernyi fütty;

 

s árad a szívből
öröm, gyönyör.
Ó kedv, vidámság,
ó nap! Ó föld!

 

Ó szerelem! te
csupa arany
hajnali felhőm
ott magasan!

 

Fényed megáldja
a friss mezőt
s a földet elönti
szirom-ködöd.

 

Ó lány, leányka,
szeretlek én!
S te hogy szeretsz! Hogy
villansz felém!

 

Mint dalt pacsirta
s hajnalt szeret,
mint nyíló rózsa
üde szelet,

 

vérem tüzével
úgy vágylak én,
ki ifjuságot
öntesz belém,

 

s új dalra, táncra
kedvet adsz.
Szeress örökre
s boldog maradsz.

 

(Ford.: Hajnal Gábor)