Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2007.08.27 0 0 152284


   Kicsivel több, mint hét éve írtam először a topikba. Ti segítettetek kerékpárt vásárolni, így jutottam hozzá Kék Rigóhoz. Aztán a topiktúrákon kezdtem ismerkedni a hosszabb távokkal. Addig a legtöbb az volt, hogy Szergejjel kigurultam Visegrádra meg vissza, vagy éppen Rákosborzasztóra. A topikban tombolt a Pap-rét-mánia, és én is felgurultam, nem könnyen. Egy napon csatlakoztam Fishtax börzsönyi topiktúrájához (tagok valának még Janimaci, Ember a Holdon, Krilin, valamint a táv egy részén Wisdom és Thulya), ahol le-lemaradoztam a társaságtól, és végül Diósjenőnél elszakadva a többiektől, akik még északnak indultak, a 2-es úton hullámozva jutottam haza. Másnap betelefonáltam a munkahelyemre, hogy ma nem mennék, mert nincs lábam… A 145,5 kilométeres táv több, mint duplája volt az addigi rekordomnak. De rákaptam a hosszú távok ízére. Egy velencei topiktúrán böcsülettel ronggyá áztunk hazafelé a hetesen. Itt is én voltam a leglassabb, de a csapat mindig megvárt, és éreztem, hogy egy összetartó közösség tagja vagyok.

   Elkezdtem járni a kerékpáros teljesítménytúrákra, először terepen, ami egy zsákutca volt az életemben, csakúgy, mint a két Duna Maraton, melyek akkoriban valahogy a topikos közélet központjában voltak, és sokan elmentünk csak azért, mert láttuk, hogy mindenki megy. Az első Duna Maratonom előtt egy héttel Fishtax meghirdette a Teleholdas HHH-t. Az volt az első. Itt is nehezen vettem az akadályt, de Gombfoci mindig megvárt, és láttam, hogy ha lassan és nehezen is, de kis szlalomozással fel tudok jutni ülve a HHH-ra. A következő héten, amikor a DM eleje ugyanott vezetett fel, ezen tapasztalat birtokában tekertem el a toló emberek között, és mindvégig betartottam azt a szabályt, hogy aszfalton nem tolok. Közben azért már erősödtem. Magam is szerveztem két topiktúrát Mária Valéria néven, és eközben megismerkedtem a Burda hágójával, amelyet azóta mindig könnyebben teljesítettem. Lassan-lassan az átlagsebességemet is tudtam növelni. Emlékszem, milyen sikerélmény volt az egyik Mária Valéria túrán többedmagammal tartósan húsz felett repeszteni. :-)

   Offtopik ismerőseim megismertettek a vadkempinges vándortúrázás gyönyöreivel – ettől azóta sem bírok elszakadni. Első egy napnál hosszabb kerékpártúrám Erdély hegyei közt kéthetes lett, és 1100 kilométer felett végződött. Már rendszeresen voltak 100 kilométer feletti túranapjaim. Egyre hosszabb távokat teljesítettem, egyre könnyebben, és hajszoltam a kilométereket. Belefogtam Magyarország megkerülésébe, több részletben – még most is csinálom, ezen a nyáron értem a feléhez. Egy alkalommal azért vágtam neki az útnak, mert elolvastam Nemo egyik beszámolóját. :-) Elmentem a Szlovákiában rendezett Párizs menti 100 (aszfaltos) teljesítménytúrára, és megdöbbentem, hogy nagyobb pihenés nélkül, folyamatosan pörögve képes voltam száz kilométer fölötti távot tekerni. Azt hiszem, ez egy fordulópont volt a kerékpározáshoz fűződő viszonyomban.

   Két évvel ezelőtt Nagyatádon szurkoltam az ironman versenyen, és hazatérve hosszú edzőtúrákba kezdtem. Gyakoroltam a menet közbeni étkezést. Először sikerült egy nap 200 kilométert tekernem. Tavaly erősen visszaesett a kilométerszámom, de idén megint hajtani kezdtem. Májusban a Gödöllő K100 túrát bővítettem az oda- és visszaúttal meg egy előre megfontolt betétkörrel 202,5 kilométerre, ami az eddigi egynapos rekordom. A táv már megvolt, de a sebesség hiányzott. Látnom kellett, hogy montival ennél előrébb nem nagyon fogok jutni. 180 kilométer 8 órán belül? Lehetetlen. Júniusban egy régi álmomat váltottam valóra: végre elmerészkedtem a Velence tízszer túrára, melyről oly sok éve olvastam itt a topikban. Nagy nehézséggel sikerült öt kört teljesítenem a megadott szintidőn belül (montival!), majd mindenki meglepetésére nekifogtam a mezőnnyel szemben körbefutni a tavat (én már tudtam, mire edzek), de nem jutottam végig. Alighanem a táplálkozást rontottam el.

   Időközben beszereztem egy országúti kerékpárt, de át kellett építtetnem, mert a koskormányt a vázváltóval nem nekem találták fel: harmincévi kerékpározás után sem bírtam megülni a gépet. Egyenes kormány és könyöklő került rá. Nem szerettem meg, de más utam nem volt, hogy nagyobb távokon növelni tudjam a sebességemet. Márpedig a nagy álomhoz erre volt szükség. Gyakorolni már csak keveset tudtam rajta.

* * *


   Szombat reggel a Gyékényesi-tó partján felültem életem hetedik kerékpárjára, aki segítőmről, futótársamról, barátomról, masszőrömről, lelki támogatómról a Nyúl nevet kapta, hogy gyors legyen. Aztán tekertem, hosszan és keményen. A majdnem nyolc órai versenyzés során csak keveset használtam a szabadonfutót, majdnem végig nyomtam a pedált (sőt húztam is, amíg bírtam az SPD-t). Fájt a fenekem a szokatlan nyeregtől és a nyakam a könyöklőtől. Ezen a napon mindent beletettem, amit a kerékpározásról tudok, és ebből nagyon sokat a topikban vagy a topiktúrákon tanultam meg. Először mentem igazán hosszút Nyúllal, és 180 kilométerig szinte minden résztávon egyéni rekordot állítottam fel, de nem nagyon tudom, melyik mennyi, még a százast sem írtam fel. Enni, inni, tekerni, erre kellett figyelnem, és az oda nem illő gondolatokat mind kizártam. Aztán futottam, hosszan és már nem mindig olyan keményen, de a jól sikerült kerékpározás lehetővé tette, hogy a futásból engedjek. Kellett is, mert az energiám fogytán volt. Végül a nagyatádi éjszaka mélyén tűzijáték gyúlt, és amint az utolsó rakéták lehullottak, egy varázslatos és feledhetetlen pillanatban végre megállíthattam az órát, mert ironmanné avattak. Életem egyik nagy álma valóra vált.


   Nagy utat tettem meg hét év alatt, amióta a topik segítségével megvettem az első váltós biciklimet. Nélkületek nem sikerült volna, nem lennék az, aki vagyok. Most itt az idő és az alkalom, hogy ezt elmondjam. Köszönöm mindenkinek, aki ezen az úton támogatott!