Bojtorján : Úton vagyok

 

Üres az út, társam a csend,

velem már nem tart senki sem.

Ma már csak szép csendesen lépek, ballagok,

De még úton vagyok, te is láthatod.

 

Még mindig csábít, hív a táj,

még int felém a napsugár.

Pedig már megváltoztak rég a városok,

De az emléke él,

csak a szép emléke él;

Mitől volt olyan szép nekem, csak én tudom.

 

Látod, már megint indulok,

egyhelyben állni nem tudok.

Pedig már egyre többször elfáradok;

De még úton vagyok, te is láthatod

 

Tudom, nem várnak barátok,

ismerőst már nem találok.

A régi utcákat sem találom én, mondják:

Lebontották rég,

látod, szétesik a kép.

Csak a dalom emlékszik rá, jól tudom.

 

Hol az a bódé, ami a sarkon állt,

virágot senki sem árul már.

Üresen ásít a kávéház.

Vajon mért fáj nékem úgy ez a változás?

 

Még mindig csábít, hív a táj,

még int felém a napsugár

Tudom, hogy egyre többször elfáradok,

de még úton vagyok, te is láthatod.

 

Hol az a bódé, ami a sarkon állt,

virágot senki sem árul már.

Üresen ásít a kávéház.

Vajon mért fáj nékem úgy ez a változás?

 

Üres az út, társam a csend,

velem már nem tart senki sem.

Ma már csak szép csendesen lépek, ballagok,

De még úton vagyok, te is láthatod.