Kedves Caballero!

Remélem, nem gondolod azt, hogy a történelmi Arthur harcosai nemes lelkű, buzgón imádkozó, az egyházat, a nőket és az elesetteket pártfogoló keresztény páncélos lovagok voltak!

Ezek a férfiak minden valószínűség szerint még alig nőttek ki a pogányságból, sőt. bár formailag meg voltak keresztelkedve (valszeg), lelkük mélyén még pogányok voltak.

Ezek a fickók a nagy lakomacsarnokban a tűz körül egymásnak hencegtek a véres haditetteikkel, miközben mézsört vagy árpasört vedeltek és ropogós barnára sült vaddisznó- vagy marhasültet kajáltak.

Ha meg túl sok sört bevedeltek, félrevonultak a csarnok egy félreeső zugába és ott okádtak.

Valójában kulturális szempontból alig emelkedtek szász, angol és jüt ellenfeleik fölé, bár halványan még élt az emlékezetükben a kifinomult római-brit civilizáció és néhányan még beszéltek közülük latinul (ha nem is a klasszikus, hanem a vulgáris verziót).

 

Sajnos azt kell mondanom, hogy a történelmi ismeretek fényében Arthur is egy nagy darab, medveprémbe és állatbőrökbe öltözött félbarbár kelta hadi főnök lehetett, akinek átmenetileg sikerült több briton törzset egyesíteni a behatoló szász (Saxon)és angol (Angles) hordák ellen. A neve is a briton 'arth' = medve szóból ered. Nemes lélek persze ettől még lehetett a szentem.

 

Persze mi attól még nyugodtan ápolhatjuk a nagy és nemes lelkű  keresztény lovagkirály, Arthur emlékét, csak hát ettől az történelmileg még nem igaz.

 

Az a fajta lovagkor kb. a XI. sz. második felében kezdődött, de inkább a XII. században, amire általában a lovagok szó hallatán gondolunk, Arthur pedig legkésőbb Kr.u. 540 körül esett el a Camlan-i csatában.