Kadmon Adam Creative Commons License 2007.08.15 0 0 1811

Kicsit utánajártam, hol található meg pontosan ez az "egóban szenvedni"

a klasszikus rózsakereszteseknél: Jakob Böhménél pl.

 

  Általánosságban a létezésünkből eredő szenvedésünk elválaszthatatlan az éntől, annak törekvéseitől. A vágyaktól, kettősségtől, ahogyan a buddhizmus is tanítja.

Azonban ez a szenvedés fokozatosan egy végtelenbe mutató, magasabb irányú szenvedéssé nemesedhet, ahogyan a vágyak is a legnemesebb vággyá, az üdvrevágyássá változhatnak. Életünk során elérkezhetünk egy ponthoz, ahonnan

nézve már "minden mindegy", a feketét nem tartjuk fontosnak megkülönböztetni

a fehértől, hisz tudjuk, hogy csak idő kérdése mikor vált a fehér feketére, a "jó" "rossz"-ra, stb.

 

  A régi fokozatos elmúlása, az "én-összetörés" fontos része a szenvedés, az "egóban szenvedés", amikor szószerint a saját bőrünkön tapasztaljuk az énből eredő önző törekvések kilátástalanságát, melyeket megszenvedünk.

  Most idézem majd Jakob Böhme megfogalmazását erről.