Szia Sher!

Először is köszönöm a bókot, ami azért persze erős túlzás, de a hiúságomat mára jóllakatta :) De talán elhiszed, hogy igazat mondok, ha azt mondom, hogy lebilincselőnek találom az indián kultúrákat - gondolkodásukat is beleértve -, szeretném megismerni őket, amennyire lehet, és szeretném, hogy a következő generációk kincsnek lássák. Talán elhiszed, hogy engem is megrendítenek azok a dolgok, amikről írsz. A szívemhez ér az a nagy és elkötelezett szeretet, ami a soraidból árad az indiánok ügye iránt, és szinte megbénít a válaszadásban. De azért megpróbálom.

A tapasztalat sajnos tényleg azt mutatja, hogy globálisan nézve sem a humanizmus alapkövetelménye, sem a természetvallások, sem a kereszténység eddigi gyakorlata nem volt elég ahhoz, hogy az emberek ne verjék, erőszakolják és öljék meg egymás gyerekeit. Ebben a speciális esetben egy olyan népirtásról beszélünk, ahol például - Pratt hírhedt szavait idézve - a "kill the Indian, and save the man" ideológiájára építették fel a rendszert, ami egyértelműen a keresztény vallásra támaszkodik. Eléggé alkalmas volt arra, hogy a lelkiismeretet elhallgattassa, és teológiailag is alá volt dúcolva. Ezért hangsúlyoztam ki a kereszténység felelősségét, ami nem az én hobbim, hanem sajnos kikerülhetetlen tény. Ezt meglehetősen sokszor a fejünkre is olvassák, és nem mondhatjuk, hogy ádehogy. 

De szeretnék mondani mégegy dolgot. Életem egyik legmegrázóbb olvasmánya volt Cochise vallomása: "Isten nem olyannak teremtett minket, mint benneteket. Úgy születtünk mi, akár az állatok, száraz fű között, alomban, nem ágyban, amiként ti. Ezért hasonlatos életünk is az állatokéhoz, ezért kóborlunk éjszakánként, ezért kell rabolnunk és ölnünk." És ahogy ezt olvastam, először értettem meg és éltem át a betlehemi jelenet mindent elsöprő erejét, a jászolban fekvő Jézust, aki közösséget vállal az alomban születettekkel, mindenütt a Földön, mert Isten szereti őket, még jobban, mint én vagy Te.