Számomra nagyon rokonszenves interjú-részlet Hernádi Miklóssal:

"Ha az amerikai feminizmus második hullámát, - tehát a hatvanas évek közepén indult, nagyrészt értelmiségi, legnagyobb részt fehér, és jelentős részben zsidó ideológusok által elindított mozgalmat tekintjük -, akkor itt egy megmagyarázhatatlan mizéria volt az indítólökés. Ez abban állt, hogy egy értelmiségi feleség, akinek nem volt munkája, megszülte a gyerekeit, és úgy érezte, hogy megrabolták, kiürült, nincs semmi dolga a világon azon kívül, hogy etesse és pátyolgassa a gyerekeit, és várja a férjét a vacsorával. Ezeknek az asszonyoknak általában alkalmazottjuk is volt, ami lehet, hogy egy kicsit hozzájárult a feleslegesség-érzésükhöz. Ezzel szemben a magyarországi feminizmusnak az indító érzelme nem ez a feleslegesség érzés volt, hanem az, hogy halálosan ki vagyok merülve, mert minden fronton minden teher rám hárul. Ebből a szempontból a magyarországi feminizmus rokonszenvesebb, hiszen egy tipikus asszony reggel a két gyerekét becipelte az óvodába, végigdolgozta a nyolc óráját, utána bevásárolt, vacsorát főzött, házimunkát végzett, a leckét ellenőrizte, egyszóval mindent ő csinált. A férje esetleg hazajött piásan, jól megverte, és időnként megerőszakolta. Az ilyen feminizmus sokkal érthetőbb és méltányolhatóbb, ez igazi jogkövetelés."

Amúgy inkább válás-gyerekek témájú az interjú, itt.