Prokopp Mária:
"Márton és György kolozsvári szobrász testvérek 628 éves Sárkányölõ Szent György-szobra az ember apoteózisa! Az öntudatos, fegyelmezett, művelt ember dicsõítése, aki nagy szellemi koncentrációval, halálmegvetõ bátorsággal megsokszorozza fizikai erejét, és legyõzi a sokszoros túlerõt. A hatalmas, kígyótestű, denevérszárnyú, emberevõ sárkány már éppen a bátor harci ménen vágtató lovag lábfejébe akar harapni, farkát már a ló mellsõ lábára tekerte, amikor a Vitéz megállítja lovát, magasra emeli jobbjában lándzsáját, és biztosan célozva a sárkány torkába döfi. Nem csatázik vele, hanem egy perc alatt megöli. E tett végérvényességét hangsúlyozza a kompozíció a függõleges tengelyében: a hosszú lándzsa, amelyet meghosszabbít és ezáltal kiemel a hõs magasra nyújtott, energiával teli, lándzsavetõ jobbja. Ez a jobb kar kapcsolja össze a lándzsát az azt irányító Vitéz – ugyancsak – függõleges alakjával: az értelemtõl, szellemtõl, megfeszített akarattól sugárzó arcával, a vértbe öltözött, a léleknek engedelmeskedõ testtel és a halálos döfés erejét tovább fokozó, a kengyelben szinte felálló, a függõleges irányt erõsítõ, megfeszített lábszárral. A jelenet bal szélén a ló klasszikus szépségű, ugyancsak izgalomtól feszülõ feje és mellsõ lábszárai is a gyõztes csapás függõleges irányát hangsúlyozzák. Ezt erõsítette a jelenetet egykor balról lezáró királylány kis alakja, amelyet, feltehetõen a 16. században, az 1562. évi javításkor, de legkésõbb 1663-ban távolítottak el a bal oldalon kiemelkedõ szikláról, amikor a szobrot kútszoborrá alakították át. A szökõkút sárkányfejes vízköpõjét helyezték itt el, hasonlóan Lippay György prímás híres pozsonyi kertjének 17. századi Szent György-kútszobrához, ahol háromfejű sárkány köpi a szökõkút vizét, s amely ma is Pozsonyban áll, a 18. századi prímási palota udvarán. A Kolozsvári testvérek szobra tehát nemcsak az emberi virtus csodákra képes teljesítményét hirdeti, hanem megjelöli a küzdés célját is, a gótika lovagi eszményének megfelelõen, ahol a nõ, a királylány a szellemi értékeket képviseli, az ember célját jelentõ dantei Paradisót, ahová csak Beatrice vezetésével lehet eljutni.
Szent György lovag pompás sziklás tájban lovagol, amelyet növények, facsoportok élénkítenek, s kígyók népesítenek be. Ez a táj az Isten teremtette szép világot jelképezi, ahol teret kapott a gonosz is. A sárkány nem más, mint Lucifer, a fõördög, aki egykor Isten fényének hordozója volt, de fellázadt Isten ellen. A Teremtõ nem semmisítette meg gonosz teremtményét, de száműzte az örök boldogságból az örök szenvedésbe. Megengedte, hogy körüljárjon a világban, keresve, hogy kit nyeljen el (Szt. Péter I. levele, 5, 8). Ezt jeleníti meg szobrunkon a tájban kúszó, a Szent Györgyre támadó óriási fenevad."
Prokopp véleményével szemben felvethető, hogy a közismert, ősi keleti eredetű Szt. László-mondában is ott van a lány a lovagkirály oldalán, amikor László a kunnal viaskodik, így nem lehetetlen, hogy itt nem is annyira keresztényi eszményképről, mint inkább egy "pogány" magyar hagyomány megjelenítéséről van szó.
"A szobor bronzból készült, nagy technikai tudást igénylõ viaszvesztéses eljárással, amelyet az aranyozás tett még fénylõbbé, ragyogóbbá. Így sokkal nagyobb hatást gyakorolt az emberekre, mint ma. Az elõtte elhaladót megállásra, gondolkodásra késztette.
A szobor eredeti felállítását nem ismerjük. De kétségtelen, hogy volt építészeti talapzata, és talán építészeti környezete is, amely méltóképpen keretezte, kiemelte a szuggesztív erejű remekművet. Nagy mérete és dinamikus, térbeli kompozíciója alapján valószínű, hogy szabadon állt, nem templomi oltáron, mint Szepesszombaton vagy Pozsonyszentgyörgyön, ahol a Sárkányölõ Szent György-szobor a fõoltár szekrényében kapott helyet, a kolozsvári mesterek művénél lényegesen késõbben, a 16. század elején. Marosi Ernõ, aki legutóbb foglalkozott a kolozsvári Márton és György mesterek Szent György-szobrával akadémiai székfoglalójában, ovális alaprajzú gótikus kápolnát tart valószínűnek a szobor körül, amelynek alaprajza a szobor ovális talapzatát követhette.
A szobor elsõ említése 1541-bõl maradt fenn, Václav Hajek cseh krónikájában. Ekkor Prágában van, a Mihulka-torony közelében mint kútszobor. A nagy tűzvészben, a toronyból lezuhanó gerenda letörte a lovas karját a lándzsával. Hogy mikor és hogyan került Prágába, azt nem tudjuk.
A 14. században Itálián kívül igen kevés műnek ismerjük név szerint az alkotóját. Így nagy jelentõségű, hogy a Kolozsvári testvérek neve ott szerepelt az 1749-ben elveszett pajzson, amelyet Szent György a baljában tartott. A pajzs faliratát többen lejegyezték, így a jezsuita B. Balbín 1677-ben: »A.D. MCCCLXXIII HOC OPUS IMAGINIS S. GEORGII PER MARTINUM ET GEORGIUM DE CLUSSENBERCH CONFLATUM EST.« Magyarul: »Ezt a művet, Szent György képmását az Úr 1373. esztendejében a kolozsvári Márton és György készítette.« A confluo ige azt is kifejezi, hogy összeolvasztással készítették.
Márton és György kolozsvári szobrászokról más felirat is fennmaradt, amelyet Miskolczy István jegyzett fel 1609-ben Váradon. A székesegyház elõtt, az álló királyszobrok egyikének pajzsán a felirat arról tudósít, hogy Nagy Lajos király idejében, Futaki Demeter nagyváradi püspök (1345–72) megrendelésére készítették e szobrokat Márton és György, a kolozsvári Miklós festõ fiai. E szobrok tehát, amelyek Szent István királyt ábrázolták, és a két oldalán Szent Lászlót és Szent Imrét, a Szent György elõtt készültek, mivel Futaki püspök 1372-ben meghalt. Szent László lovas szobrán a felirat megjelöli a pontos évet, 1390-et, valamint Zsigmond király nevét és a szobrászokat, a kolozsvári (de Colosvar) Márton és György magistert.
A három felirat a testvérpár harminc éven át tartó bronzöntõ munkásságáról tudósít. Műhelyük ezalatt Váradon volt, de kolozsváriaknak nevezték magukat. A fiatalkori műveken fontosnak tartották az apa megjelölését, ami arra utal, hogy neves festõ volt.
Míg a váradi királyszobrok felirata megjelöli a megrendelõ személyét, addig a Szent György-szobor pajzsának feliratán ez nem szerepel. Feltételezzük, hogy a talapzaton volt olvasható, amelyet többször is változtattak.
Sorra alakulnak a Szent György-lovagrendek, így Angliában 1330-ban, Magyarországon 1326-ban I. Anjou Károly királyunk alapítja. Feladata a foglyok kiváltása, a szegények gondozása, a király és a haza védelme. Jelvénye fehér mezőben piros kereszt. Ez ékesíthette Márton és György kolozsvári szobrászok Szent György lovagjának pajzsát is, amelyet 1748-ig a baljában tartott, majd elveszett. Nagy Lajos királyunk a budai várban, a mai Dísztéren Szent György-templomot építtet, amelynek pompás kapuzatán a Szent György-ábrázolást a 16. században még a törökök is tiszteletben tartották. A 17. században pusztult el. A Zsigmond királyunk által 1408-ban alapított lovagrend nem véletlenül kapta a Sárkányrend nevet. Védőszentje Szent György volt. Az alapítólevélben olvassuk: „az úrnak dicsőséges harcosa, Szent György vértanú magát Istennek ajánlva a rátörő sárkányt megtámadta, és lándzsájával az életét vette ... A Sárkányrend az álnok ellenség, az ősi sárkány követőinek ... az egy igaz hit, Krisztus keresztje és országának veszedelmére törők kipusztítására alakult."
