Már a huszita háborúk alatt látható volt a prágai Vár (nem a Višehrad, hanem a közkeletűen Hradčanyként emlegetett erődítmény) területén, a Szent György-kolostor előtt egy sárkányölő-szobor, melyet az 1541-es tűzvészkor elszenvedett sérülések kijavítása után a palota bejáratához helyeztek át, majd 1677-ben újabb károsodás és helyreállítás után az óvárosi városháza elé telepítettek, ahonnan Mária Terézia alatt került a Vitus-székesegyház mellé.
Mindeközben sokáig senki sem tudta, hol, mikor, ki készítette a szobrot.
A rejtélyt 1667-ben Bohuslav Balbín, neves jezsuita történész és cseh hazafi kezdte feloldani. Elolvasta a szent balkezében lévő – azóta, Mária Terézia alatt eltűnt – pajzsról a feliratot: „Szent Györgynek ezt a szobrát 1373-ban készítette a Clussenberchbe való Márton és György”. A titokzatos város megtalálásához 200 év kellett. Csak 1879-ben ismerte fel Wenrich Vilmos erdélyi szász tudós a Clussenberch–Clausenburg azonosságot, így nyilvánvalóvá vált, hogy a Sárkányölő Erdélyből került Prágába.
Még hátra van a legnehezebb kérdés: mikor és hogyan?
A cseh–magyar kapcsolatok az 1350-es, 60-as években néha ellenségesek voltak, sőt Nagy Lajos még 1371-ben is küldött hadat Morvaországba. Enyhülés 1372-ben kezdődött, amikor IV. Károly cseh király és német-római császár négyéves Zsigmond fia számára megkérte Nagy Lajos királyunk egyéves Mária lányának a kezét. A házasságról egyezséget kötött a két uralkodó 1373-ban. Ne feledjük, hogy ez az év a Szent György-szobor megalkotásának ideje! A nász 1385-ben jött létre, miután Mária kevéssel előtte, megbízott útján – per procura – házasságot kötött Orleáni Lajossal. Zsigmond azonban haddal jött Magyarországra, hogy érvényesítse a már 13 éve elhatározott házasságra vonatkozó jogait, és augusztusban Budán nőül vette Máriát, a magyarok akkor már három éve uralkodó királynőjét. Bonyodalmak után Zsigmond 1387-ben kerül trónra, s 1388-tól lett Buda lakója.
Talán ebben az 1373-tól 1388-ig terjedő időben – lehet, hogy Mária 1395-ös halála, illetve nagyváradi temetése után – került a Sárkányölő Prágába. Nem tudunk róla, hogy Nagyváradon vagy Budán felállították volna a szobrot, elképzelhető, hogy rendelésre, ajándék gyanánt egyenesen Prágának szánták.