Mirdad Creative Commons License 2007.08.01 0 0 1778

 

  Üdv Abahfa, örülök Neked! 

 

  Nézzünk valamit Semmiágánülszívemtől (Zolitól), "kedvenc" beszélgetőpartneredtől (már régen járt erre):


"Számomra az igazi kérdések a lét értelméről szólnak, tehát a lét értelméből származnak. A kérdés nem önmagával azonos, hanem azzal, ahonnan ered és ahová vezet. A kilépés és a visszatérés isteni aktus és nem az ember találta ki, hanem előbb volt, mint a mi tudatunk. Azért élek, hogy ezt az áramlatot megtaláljam, felismerjem és ránemesedjek az együttmozgásra. Amikor így kérdezek, akkor Isten önmagát keresi bennem. Az önismeret kérdése a Rá irányuló vágy személyes megtestesülése.

Nem ott dőlnek el a dolgok, hogy mivel azonosítom magam (bár ez lényeges része a folyamatnak), hanem ott, hogy milyen életet élek. Az aljas, gyarló vagy egyszerűen csak langyos döntések eltávolítanak valódi önmagamtól, függetlenül attól, hogy közben mivel azonosítom magam. A történelem ismer néhány őrültet, aki Istennek hitte magát miközben öldökölt.

Az vagyok, amit megélek, és nem az, amit magamról gondolok. Ha őszintén kérdezek, akkor mozgásban vagyok egy korlátozott tapasztalás állapotából a határtalan felé. Én jelenlegi állapotomban nem vagyok se korlát, se korlátlan, bárminek is gondolnám közben magam. Én vagyok a keresés, és ebben az értelemben a kérdés maga, mely tisztaságától függően teret adhat az eredeti teremtésnek."

Előzmény: abahfa (1770)