„a disztinkció-distinkcióról: a disztinkció a szabályos, most.”
Semmi baj nincs a distinkcióval, ne bántsuk, ráadásul sokkal nagyobb hagyománya van a magyarban, mint a másiknak. Nekem például nagyon nem állna a nyelven az sz-es ejtésre (pedig a disztinktív fícsörben sz-et mondok).

„Régebben - talán a német nyelv sp-st ejtésének hatására? - élt az én változatom is”
Dehogy német hatásra! Sokkal korábbi a magyarban az s-ező latin ejtés. A latin ugyanis Magyarországra az s-ező északolasz nyelvjárások közvetítésével került. Mutatják ezt a régi jövevényszavak: sors, Paradicsom, rózsa. (Egyébként a németben az st, sp morfémakezdő helyzetben s-es, morfémán belül jobbára sz-es; Rostock németül [rosztok] ejtésű például.)