Törölt nick Creative Commons License 2007.07.23 0 0 243
Főként genovaiak. Az első időkben pedig néhány pisai. A Serenissima nem tekintette sohasem fontos területnek a Szentföldet. A legfontosabb kereskedelmi útvonalai Konstantinápolyon, Apullián és Alexandrián keresztül vezettek.
1082-ben egy ún. aranybullában kiemelt kereskedelmi jogokat kaptak Bizánctól, nekik nem nagyon volt érdekük egy szentföldi hadjárat. Jó példa erre, hogy az első hadjáratban egyetlenegy komoly hadművelet hajtottak végre a velenceiek: tönkrevertek egy a Szentföldre tartó pisai flottát Ciprus mellett:)

Az is érdekes, hogy 1150 körül a velencei flotta bizánci szövetségben éppen a Szentföldi hadjáratok egyik fontos bázisául szolgáló dél-itáliai normann államok ellen harcol, és nem a muszlimok ellen.
Egyébként már a korabeli források is írják, hogy az ötödik és a hatodik keresztes hadjárat idején a Serenisima kifejezetten a mamelukoknak "szurkolt", hiszen nekik egy erős, kereskedő muszlim állam volt az elónyös, és nem egy háborúskodó, agresszív keresztény...

Ami terület nekik számított az Kréta, Euboia és More környéke.
A Szentföld irányából nem a kereskedelem, hanem a zarándokok és katonák szállításából befolyó pénz volt jelentős Velence számára.
Előzmény: Joranne_Sutt (241)