Gázló 2007 az 1. EP ről:

Végre sikerült úgy intéznem, hogy pontőr, és teljesítő is legyek, hiszen az 1 s EP-t jó előre lefoglaltam, és utána a seprés feladata várt ránk. Őszintén megvallva, a teljesítést jobban vártam, különös képpen azért, mivel mára az egyetlen bringámmálett Egysebessgesemmel vágtam neki, és az újonnan beépített merevvillát is itt teszteltem először. Mindemellett elképesztően (várakozáson felül) jól éreztem magam a pontőrködés közben is.
Időben kinyitottuk a pontot, és kezdetben csak szálingóztak a résztvevők, majd egyre nagyobb csapatokban jöttek, sok kedves ismerős arc is volt köztük, akikkel pár szót váltottunk és mentek is tovább.
A nagy érdeklődés miatt időn túl, de sikerült pontot zárnunk, így kezdetét vehette a bringázás...
Az utat ismereve gyorsan eljutottunk a Laczkó-forráshoz, ahol Szabinkáék is összepakoltak, és együtt mentünk tovább. A hangulat jó volt a tempó közepesen erős, de utóbb kiderült, hogy a mezőny végéhez képest túl gyors..
Tesztelgettem a merevvillát, ami néhol a füves hepehupákon a tempóhoz kevésnek bizonyult, mivel igen izgágán csapongott a nyomok között, de sikerült megszoknom, és onnan már nem volt gond. Élveztem a bringázást, és nem volt gond sem az egysebeséggel, sem a merevvillával. Hamar elértük Chiikóékat is, akik a szokásos jó hangulatban fogadtak minket, majd később befutott Klaresz, így vele is örömködtünk egy kicsit.
A napsütötte réten főtt a fejünk és nyomtuk felfele, majd Herend felé, ahol utolértük az utolsókat, aki egy italboltból jöttek ki... Kicsit mentünk mögöttük, majd az útátkelésnél a csapat fele lemaradt, az eleje bevárta, így némi előnyre tettek szert a lemaradó teljesítők, + a rövidebbik (nem hivatalos) úton mentek, míg mi a kijelölt eredeti Gázló pályát jártuk. A Herend utáni emelkedőn azért utolértük őket, majd kicsit pihiztünk, hogy elmehessenek. Nagyon jó volt a jelölés végig, szépen felmásztunk az emelekdőn, majd be a terepre, és következett a Fodor-Tanyához vezető poros hullámvasút. Jó volt, élveztem, bár a második fele igen rázós volt, főleg merevvel.
Fodor tanyához érve piknikeztünk, ahol már ott volt az italbolt kommandó, és egy másik páros is akik technikai gondok miatt feladták (és erre hivatkozva sörözésbe fogtak az Erik autójában tárolt állományból) és a mentésüket már megszervezték. Itt húzott el Henger a második körén, igen frissnek látszott és csapatta neki. Megvártuk, míg az utolsók elindulnak, majd megozsonnáztunk, hogy kaphassanak egérutat.
Tovább lendültünk, ezen lendületünket az úton kóválygó magyar szürkemarha csorda törte meg, de kedves kérésemnek eleget téve elbaktattak az útból így mehettünk mi is. Felmásztunk a romos házhoz, maj jobbra be az egyik legjobb részére a túrának, a kíváló árnyas singletrackre. Igazán yííííhááá volt ez a rész. Mi úriember módjára átmentün a mocsáron, erre jött Szabina és jól összemaszatolta magát. Innen további kéjmámor az út, mivel vannak árnyas részek bőven, és az út is széles kellemes. Minden gond nélkül elértük Királykaput, ahol Gaber várt minket fejében az esti menü elkészítésval, így engedtük, had tegye a dolgát :))) Innen némi kéjmámor fokozás Odvaskőig. Elég jó ez a szakasz, mivel a msázokkor az árnyék segíti a ridereket, a lejtőkön pedig a menetszél, hogy ne kapjanak agylágyulást. Jó hosszan élvezhettük ezt a részt, közben pedig ióutolértük Nemo-t, aki innen szinte állandó utitársunkká lett. Éppen defektet szerelt, már a pumpálásnál tartott - amit Hori szempillantás alatt prezentált, így indultunk is tovább Nemo mögött.
Néha meg kellett húznom, hogy ne terheljem túl magam az SS-el, de a síkokon visszaértem a helyemre. Nemo lefelé elképesztően száguldott, és mégis parancsolni bírt a tetemes súlynak ami a szerelvényét jellemezte. Odvaskőn szintén némi piknik jött, Nemo sietve tovább ált, hogy előnyre tehessen szert, mi még időztünk, magunkhoz vettük a maradék ellátmány és tovább indultunk.
A Kőris-hegy teteje volt a cél, így nekiindultunk a meghódításnak. A terepre érve kiderült, hogy Horiék a technikával bírkóznak, így némi várakozással ütöttük el az időt, közben feltöltődtünk az előttünk álló mászáshoz. A megindulást követően úgy döntöttem meghúzom, mivel arra számítottam, hogy nyeregben nem érek fel végig, és tolás közben úgyis utolér mindenki. Jó tempót mentem, egy két kanyarban ki kellett állnom, és néhyányszor a leszállás gondolata is megfordult a fejemben, de nem engedett a testem, így tovább pedáloztam a csúcs felé. Nem sokkal a terepes mászás vég előtt beértem Nemot, aki félmesztelenre vetkőzve, de eltántoríthatatlanul, egyenletesen hajtott felfelé (elképesztő figura). A betonra érve azt hittem itt vége van, emlékeimben meredekebb volt ez a rész, az ide tervezett talicskát így későbbre halasztottam, inkább terheltem, hol kiállva, hol visszaülve, és nemsokára Azso fürkész kamerájával találtam szembe magam, kicsit pózoltam tekerés közben, majd egésszen a sátor árnyéka alá hajtottam. Itt lerogytam és pihiztem, pár perc múlva Árpi is megjelent, majd nyomában Nemo(megfordult kocka :PP ), később Szabi, Horiék, és végül Szabináék is felértek, akik innen már nem jöttek velünk, mivel Peti nem volt jól, és nem akarták kockáztatni, hogy esetleg kipukkanjon teljesen. Nemo továbbált, Szabiék meglesték a kilátót, és kis pihi után megkezdtük a gurulást lefelé. Jól esett bár merev lábaimnak nem tett túl jót, mivel a Kőris-hegy mászástól kissé ólmosak letetk a combjaim, de lazítgattam a lejtőn, és ezzel sikerült újra ellazítanom. Ott mentünk lefelé, ahol a Győri maraton felfelé jön (hát lefele jobb :)) ) Kissé szétszakadva értük el Vinyét, már jó ideje a perkelt gondolata hajtott, és alig vártam, hogy a számban érezhessem az omlós hús ízét, meg persze a sör habját az ajkaimon :)))
Itt is találkoztunk Nemoval, aki némi csoki, és egy kis üdítő elfogyasztása után elindult, hogy kettéshasítsa a Gázlók habjait rombolójával.
Szűk egy óra kellett és már hódolhattunk is a kulináris élvezeteknek, éhségem okán nem volt túl hosszú az élvezkedés. Miután a környék darazsait a pohártoronyba, fizettünk, és elindultun a túra névadói felé.
Szabival elkezdtünk tempót menni, és megállapodtunk, hogy együtt maradunk, és majd időnként várunk, de nem sokat. Télleg jó tempót küldtünk, bőven 20 feletti átlaggal, és nagy örömömre szolgált, hogy teljesen emlékszem az útvonalra, emellett meg ilyen kiváló jelölések mellett képtelenség volt eltévedni (köszönet érte Viktornak, és Chiikónak). Vinyéről bő egy óra alatt Bakonybélbe értünk, ahol némi forgolódás, és a kocsmárosné "Elmentek" kurjantása után a kútnál megtöltöttük kulacsainkat az előttünk álló utolsó igazi emelkedő előtt, majd nekifeszültünk az aszfaltcsíknak. Ráértünk a földútra, és meglepve néztem, hogy a földúton komoly közvilágítás van, rádöbbentem, hogy kis képolna miatt (utána már nem is volt). A következő emelkedő csak úgy él emlékeimben, hogy "na még egy kicsi" emelkedő, mivel aprózott adagokban gördíti elénka szinteket, némi pihenőt hagyva a porciók között. Néha bevártam Szabit, és így , szét-össze játékkal jutottunk fel Augusztin-tanyához, aminek a vége előtt nem sokkal újra "Nemo nyomában", majd előtte is voltunk. Nemistéknél nem tankoltunk, magvártam Szabit, és nekiindultunk a lefelének.
Innen eléggé összemosódott számomra, mert sok volt az aszfalt miután a kellemes lejtőn lezúztunk, kis hullámvasút majd a legendás lejtő, ahol Szanóbi mérése alapján 65-t jöttünk (én kb 60-62-t), sajnos sokat romlott az út azóta és merev villával nem volt túl hosszú aza szakasz, ahol igazán el tudtam engedni.
Chiikóék fényárral fogadtak minket Márkón, itt sem időztünk sokat, cska kaptuk az infót, hogy az utánunk lévők is elhagyták az előző pontot, és úton vannak.
Elindultunk a végső etapra, ezt a részt nem annyira szeretem, mert 110 km után már nem tesz jót az alfelemnek a szőlődombok mellett haladó út hepehupája, de azért lendületben maradtunk a sötét leszálltáig. Ekkor bekapcsolatma arefit, és Szabi mögém állt, így vonatoztunk az aszfaltig, ahol kissé eltértünk a pályától, mert tovább mentünk az aszfalton, és a körforgalmon keresztül vettük az irányt a 8-s átszelése után Veszprém központjába. Felismertem az utat, amin be kellet volna csatlakoznunk, majd egymás mögött vonatozva (itt én mentem hátul, mert nekem volt csak lámpám) át a Viadukton, majd tovább (közben megbeszéltünk egy kézfogós befutót, mert már oly rég volt ilyen Szabival), simán beértünk, és végül a rengeteg piknik, és várakozás ellenére az induláshoz képest szintidőn belül 21:31-kor.
A vidám, bár fáradt csapat, és a lebontott célterület fogadott minket. Jött a hír, hogy a vége is már Veszprémben, úgyhogy mindenki végig jött.
Horiék beérkezése után összecuccoltunk, és a szállásra igyekeztünk, hogy immáron hosszan hódolhassunk a kulináris élvezeteknek (köszönet érte GabR-nek, és csapatának), és a jól megérdemelt pihenésnek, lazításnak.

Remek nap volt minden tekintetben.