Na, akkor az én Gázlóm...

Olvasván az itteni lelkesedést, fejembe vettem, hogy kipróbálom. Sose voltam szervezett bringás megmozduláson, és 110 km-nél többet sose tekertem (az is színaszfalt volt). Lelkiekben 90-re készültem, de piszkálta a csőrömet a gázlók híre...
Pénteken délután felcsaptam a bringát a vonatra. Hátsó keréken fél centis ezüstös tárgy csillogott. Igen, rajzszög... Budafokra már meg is ragasztottam. Alkalmi útitársam megjegyezte: péntek tizenhárom. Hülye babonás majom - gondoltam.
Szállás nehezen lett meg, mivel csak a neve panzió, valójában egy kollégium Veszprém állítólag legocsmányabb részén, a lakótelepen. Eltekertem a bankhoz, ahol a második próbálkozás után kiderült, hogy a kora délutáni ünnepi pálinka formattálta az agyamból a pinkódomat.
Veszprémi cimborám kisegített a bajból, este 10-re hozott kölcsönt (addig aludtam 3 órát - vacsora elmaradt), majd rövid beszélgetés után 11 körül szundi.


Reggel 5-kor kelés, csomagol, elront a tecsóba, majd a múzeumhoz. Reggeli gyanánt befaltam egy tábla csokit, meg egy kiflit. Kértem egy 130-as tabellát, hátha...

A csipre várva a sorban mögöttem álló hölggyel megbeszéltük, hogy ő is először van Gázlón a férjével, így vezesse a vak a világtalant, 7:38-kor hármasban nekivágtunk.
Előttünk rutinosak haladtak, így csak arra ügyeltünk, hogy mindig lássunk valakit. Rögtön elszaladt előttünk egy fekete macsek, bevállaltam az első keresztezést (mivel nem vagyok babonás).
Kellemesen haladtunk, a herendi emelkedő elején egy sporttárs említette, hogy hosszú lesz, így nem törtem magam. A tetőn SzeZo kollegával találkoztam. Fodor-tanya előtt baromi jó volt a földút.

Odvaskőpusztán befaltam egy darab sajtot, vizet töltöttem, és nekivágtunk... a 130-nak. Jó egy órát elvett, hogy beálltam a Mókus Örsbe, de a Kőris-hegyen életem legboldogabb pillanata volt a két szem szőlőcukor, és előtte a kollegák (Locdatar) bíztatása.
Lejtőőőőőőőőőő!!! Téptünk lefelé, majd találka a Pokolban. Somlói, túróspali.
Gázlók. Baromi jó, csak a nagy örömködésbe kicsit sok energia ment el, de a táj kárpótolt. A Cuha-völgy az ország egyik legszebb része!
Kicsit fásultan másztam fel a szántóföldön Borzavár felé, ahol Locdatar kollegáék beértek (ha fél percet várnak, ragyogó képet tudtam volna róluk készíteni, de így nem), majd elhúztak.
Bakonybél után a János Medve által megadott borzalmakra készültem, de az emelkedő hamarabb kezdődött, cserébe félúton a lejtő hosszabb (legalábbis az én méresem szerint).
Fenn müzli, víz, befutott Phuval is újra találkoztunk. Tépés lefelé. Azazhogy... satufék. jó kétujjnyi fadarab akadt a hátsó kerék küllőibe. Kirugdaltam, majd eszement tempóban rontottam társaim után. Mígnem...
A hátsó kerék furcsán félrehord. Defekt... Félre, belsőcsere. Innen teljesen egyedül mentem tovább, Márkónál 60-al, majdf a csatári keresztnél elvétettem az irányt, de legalább találtam benzinkutat, ahol felfújtam a hátsót, és a Viadukton keresztül 18:52-re beértem.

Mért táv: 136 km
Pulzus: mittudomén
Szervezés: csillagos ötös.