Nyilván a leírtakból következik, hogy a fénymennyiség szabályozása egy tudomány, és fontosak a részletek. Nem mindegy, mikor kezdjük a szakaszokat, mert tetteinknek célja van, és a cél a legjobb helyzetbe kerülés.

Nézzünk három lehetséges forgatókönyvet:

Az öreg galamboknál mindenkinek ajánlható, és kis kockázattal járó eljárása az, ha mindent hagyunk a maga természetes útján haladni, és amikor galambjaink június közepe körül elérik a csúcsformát, elkezdjük a sötétítést, és a versenyek végéig alkalmazzuk.

A második megoldás a keményebb. Itt kora tavasszal mesterségesen, tervszerűen és minden nap nyújtott idejű fénnyel erőltetjük ki a minél korábbi formábakerülést, és így az várhatóan már május második felében megjelenik. Ettől kezdve igyekszünk a fényt visszafogva azt minél tovább megtartani.
Itt a tagadhatatlan hátrány ott lehet, ha minden erőfeszítésünk ellenére a forma nem tart ki a versenyek végéig, túl nagy kalapot akarunk adni a kisgyerekre. És ha nincs lőszer, minden háború véget ér.

A fiataloknál egy kicsit más a helyzet. Itt a fény visszafogása ugyanis a nagyvedlés késleltetésére szolgál elsősorban. Ezért a sötétítés bevezetése a versenyek előtt jóval megtörténhet. (Ám ez vedlési zavart fog okozni, és a nem egykorú fiatalok másképp fognak reagálni.)

És végezetül a legfontosabb elv: a sötétítés nem javítja meg a rossz galambot, nem fognak gyorsabban repülni versenyzőink, és ezen a téren elvárt csodák helyett meg kell elégednünk a realitásokkal.