80. Pacsi Briannek, köszönet Magdinak 2007.07.01. 10:10 pihepali

Nem vagyok sem Rúzsa Magdi, sem Brian Adams rajongó, sőt, még az ingyen Kapcsolat Koncerteket sem szeretem, nem is hiszek bennük, a tömeg, az emberek, a csillaghulló előzenék miatt. De a mostani kivételt képez.
Mindenek előtt szeretném kijelenteni, hogy pink a tavalyi fellépése után még meggondolhatja magát, hogy kimenjem a fizető közönség elé a Szigetre dúdolászni és  néma közönséget énekeltetni. Bár lehet, hogy a fizető szó talán dalra nyitja a száját. Meg a közönségét is.

Rúzsa Magdit nem régen szerettem meg, ha nevezhetjük így a hozzáállásomat iránta. Sajnos azok a dalok, amiket szeretek hallgatni tőle, az eddig még kimerül a Lajkó Félix-szel játszott számaiban és az Ederleziben. De bárhonnan is nézem, elvonatkoztatva attól, hogy a legkevésbé sem szeretem a popendrollt, vagyis azt az álságos rock and roll-t amit a Megasztárosok alá tolnak, Rúzsa Magdit nézni és hallgatni mégis más. Nem vagyok híve az ez-a-lány-nézd-milyen-boldog-őszintén-énekel magasztalásoknak, de jó volt látni és hallgatni azt a tőlem talán egy-két évvel idősebb lányt, aki fent énekelt a színpadon és ráadásul úgy tűnt, azokat és olyan számokat énekel, amiket ő is szeret, amiket ő is szívesen énekel. Néha beugrottak olyan víziók, hogy az ifjú Rúzsa Magdi ott ugrál otthon az ágyán vagy a szőnyegen  és Guns&Rosest énekel és arról ábrándozik, azt képzeli, hogy egy nagy színpadon nagy közönség előtt előadja a maga kis rákendrollját. Aztán persze ez neki így is lett, úgyhogy maradok továbbra is az ágyamnál meg a szőnyegemnél, folytatva, amit ő elkezdett, hátha egyszer szükség lesz egy hamisan ám szívből éneklő sztárra. Illetve nem sztárra, csak zenészre.
Rúzsa Magdi becsülettel elénekelte a számait, volt közte saját és feldolgozás is, lassú és gyors, rock és pop, eurofúziós és ráadás-blokk is. De az előtt persze nem maradhatott el a (ha jól emlékszem) platinalemez  átadás meg a zenekar bemutatása sem. Ha nem mondja is tudjuk, hogy Jamie Winch... gitározott és a többiek. Szerencsére nekem sikerült Magdi hangjára figyelnem, nem is volt nehéz, főleg mikor elénekelte szerb nyelven az Ederlezit, nagyjából az egyetlen számot, amiért mentem, bár bevallom, azt hittem, nincs sok reális esély arra, hogy halljam. Eztán már úgy voltam vele, hogy akár most már mehetünk is haza, ezért érdemes volt itt ácsorogni. Ezt a számot legalább annyira megköszöntem magamban Rúzsa Magdinak meg az életnek, mint amennyire Magdi a tapsot és a rajongást meg a "szeretet" a közönségnek. A zene kiszámítható volt, de Magdi viszont becsülettel végig, jól énekelt. Ami nekem furcsa volt, az egy Demjén Ferenc dal volt, amit ráadás-számként hallhattunk, a Vigyázz a madárra ha válladra repül refrénű dalocska. Nem gondoltam volna, hogy egyszer akár valaha is találkozok még ezzel a számmal egy Demjén-kazettán kívül, kiváltképp nem egy Kapcsolatkoncerten és azt sem gondoltam, hogy Rúzsa Magdi fogja énekelni. Nem tudom, mennyire jött ez be a felpörgetett,  meghatott és újra felpörgetett közönségnek, tény, hogy ezalatt csend lett, nem nagyon csápoltak cigivel a szájukban a fehér trikós-gatyás emberek meg a tv-s lufit lobogtató, meg az egymásba kapaszkodó emberek sem. Talán a csendesen álldogáló negyvenes-ötvenes korosztálynak mondott valamit, legbelül énekelve azt a számot.

Ahogy vége lett, elindultunk a nagyrendezvények sok esetben fénypontjának is számító kék illemhely felé, hátha sorra kerülünk. Sikerült. Az elemzést kihagyom, kermis vagy köjálos valószínűleg úgy sincs itt, ez a post meg különben sem erről szól.
Vettünk egy sört, aztán kimásztunk a tér másik oldalára, leültünk a Múzeum elé, A. barátomnak azon az elvén, hogy még úgy is fél órát teszi a dolgát a két idóta animátor a színpadon és minimum egy óra lesz az átállás, mielőtt Brian Adams a színpadra lép. A nagy lótúrót! Ahogy az utolsó jack-dugó is a helyére került, ő megjelent és elkezdett énekelni meg gitározni. Ez elég volt ahhoz, hogy visszamásszunk a tér másik végébe. Sikerült oda kerülnünk újra, ahol a Rúzsa Magdi koncert alatt is álltunk. Valamiért a nagyon magas emberek és a hatszáz lufit meg integető kezet tartó emberek nem fedezték fel az előttünk meg mögöttünk és mellettünk lévő viszonylag szellősnek, kényelmesnek és normálisnak nevezhető helyet/teret, így egész jó körülmények között nézhettük és hallgathattuk végig a koncertet. Most nem fogom leírni a setlistet, mivel úgysem emlékszem rá és mert nem vagyok Brian Adams rajongó, így egy csomó számnak nem tudtam a címét, meg jópárat nem is ismertem. Nem nagyon szeretek így koncertre járni, utóbbiak hiányában és nem ismeretében, kevés koncert van, ami engem ilyenkor le tud kötni, hát ez éppen ilyen volt.  Talán azért, mert Brian Adams és a zenekara csak zenélt és zenélt és zenélt, Brian Adams pedig gitározott és énekelt és énekelt és énekelt. Néha egy-két sorra átengedte a közönségnek a dalt, de becsülettel végig énekelt minden számot, beleértve a kötelező köröket - magyaroknak néhány dalt muszály - és az öreg darabokat is. Énekelt azért régebbi számokat is, "kevésbé" ismerteket is. Aztán amikor egy "partnert" keresett a duettes számához, akkor kezdtem egy kicsit megijedni, hogy te-jó-ég-itt-most-valami-nyálas-csöpögős-meg-sem-tudok-szólalni-csak-kezemet-a-szám-elé
-teszem típusú lány jön fel az ugyanilyen számhoz, de nem így lett és ennek is nagyon örülök. Meg annak is, hogy sikerült egy olyan lánynak felmennie, aki jól beszélt angolul (angoltanár-hallgató), sőt, ráadásul Brian Adams beszélgetett is vele plusz megjegyezte a nevét, még a szám után is emlékezett rá. Nem az volt, hogy felhívta, összeölelgették egymást, aztán elcsöpögött neki egy számot, amiben két sort vokálozhatott a lány, hanem rendesen elejétől a végéig végignyomták az eredetileg amúgy Mel C-vel énekelt számot. Elejétől a végéig, úgy, ahogy kellett, amilyennek egy koncertes-színpados duettnek lennie kell, mindenki nyomta a maga is szövegrészét, amikor meg lehetett, együtt énekeltek. Egész jó volt. Már néhány számmal az előtt is mondogattam olyanokat, hogy Te-egész-jó-fejnek-tűnik-ez-a-Brian és hasonló megállapítások, de ez után már határozottabban kezdtem olyanokat is hozzátenni, hogy meg-szimpatikus-forma-is,-nem?-. Nem csak a színpadra felhívott és végig énekelt Bridzsittel volt kedves és volt kapcsolatban ez a Brian, hanem végig a közönséggel is. Nem dumált sokat és fölöslegesen a számok között, épp csak néha annyit, amennyit kellett. Amikor meg énekelt, akkor énekelt. És gitározott is. Egy kisebb hangszerboltnyi gitárt  hozott magával, amit cserélgetett a számok között.
Van egy száma, a Summer of 69. Ezt én nem ismertem jó ideig, de aztán egyszer láttam a klipjét a vh1-on, ahol mint megfigyeltem, viszonylag sokszor leadják, aminek nagyon tudok örülni, kicsit hangosabban is szól ilyenkor a tévé (már amikor nálam megy a tévé). Én azt hittem, ez egy kevésbé ismert és kedvelt száma, de mint tegnap megvilágosodott előttem, ez nem így van. Az evriting áj du áj du it for jú mellett még ezt a számát is ismerik és szeretik a világon, meg a magyarok, mint az az újságokból és ott a helyszínen is kiderült. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer 58265-ször hallom egy nap alatt azt, hogy Summer of 69. Pedig így volt ez.
A koncert alatt lehetett kapni hátizsákos sört - mozgó sörárustól vehettél sört. Odajött hozzánk egy harminc-negyven körüli ember, megkérdezte, hogy honnan van a sör, kicsit csalódott volt meg bizonytalan is a válaszunktól, nézett ránk, aztán felcsendült kábé kettő akkord és a gyerek csak nézett ránk, megfeszült, szinte láttam ahogy pattant egyet és már ott sem volt előttünk.
Hát igen, jött a Summer of 96. Azt a kettő sort, amit tudok a számból, azt jó hangosan próbáltam kiadni magamból, olyan jó volt az, sosem gondoltam volna, hogy egyszer még eletemben hallom ezt a számot élőben, sőt, egyáltalán hogy eljutok egy Brian Adams koncertre. Brian Adams gyerekkorom egy emléke, mindig ment a klipje a hajdani MTV-ben, aztán a kilencvenes évek slágereit mindig lenyomták az ilyen jellegű és profilú számok között, most is így teszik ezt a rádiók és a tévék. Ha ritkán is hallgatok rádiót vagy megy a vh1, egy Brian Adams az mindig van.
Azt hittük, lassan vége a koncertnek, kötelező körök megvoltak, az egy óra letelt, kegyeg az óra, menni kell. Elmentünk hát egy újabb gyorsan-míg-a-tömeg-nem-jön-kékbódé-körre, aztán visszafelé megálltunk egy kivetítőnél, gondoltuk, megvárjuk azt a néhány számot, amit még lead.
Végül legalább egy órát álltunk a kivetítő előtt, mivel Brian Adams nagyon belejött. Legalább harminc számot leadott összesen. Az utolsó szűk egy órában - én észre sem vettem, hogy ilyen sokáig játszott és ilyen sokat - kétszer is bemutatta a zenekar tagjait, amit mi egyszerűen csak Adams Family-nek neveztünk el. Koncert alatt azt néztük, hogy az egyik gitárosa úgy néz ki, olyan, mint ő. Aztán bemutatásnál felálltak egy sorba, meghajoltak és ahogy végig ment a kamera, láttuk, hogy mindegyikőjükön fekete póló van kék farmerrel, mindegyik "egyforma", így lettek hát ők az Adams-Family, mint egy szép nagy család.
Mielőtt folytatnám, el kell hogy mondjam, hogy volt egy nagy színpad, egy kifutó rész, ami egy előrébb lévő kis színpadban ért véget. Ha jól láttam, a koncert végét, azt a jópár számot zömmel elől, a kisszínpadon adta elő. Egész jól érezte magát ő is, úgy láttam, hallottam. Jól elvolt a gitárjával, énekelt, néha dumált egy kicsit, de pont annyit és pont ott, amennyit és ahol kellett. Itt már inkább "rockosabb" (utálom ezt a szót) számok jöttek. Aztán egy táncos számnál felhívott öt lányt a színpadra, akik elriszálgatták magukat odafent. És megint megbizonyosodott, hogy egyszerre énekelt, gitározott, plusz lökdöste előre a csajokat, hogy menjél-tácoljál. Ez az interlúd a csajokkal kicsit elvette a kedvem, de legalább mindenki látta, hogy a rio (monjonle!) milyen jó kis riszaképző, ha szerencséd van, még Brian Adams előtt sem égsz be, ha táncolni kell. Azzal azért vígasztaltam magam, hogy azt gondoltam, hm, Bridzsitet azért többre értékelte, mint az öt tánci-tánci táncoslányt.
Ezután a végén előadott egy szájharmonikás-gitáros-éneklős számot, ének-gitár, szájharmonika-gitár kombinációkból felépítve a dalt.

Köszönjük szépen, hogy eljöttél, Brian Adams, nagyon jó kis koncertet adtál! Mondtad a színpadon, hogy Te is köszönöd, hogy eljöttél, és hogy milyen jól érezted magad Budapesten, hát mi is köszönjük, hogy jól érezhettük magunkat a koncerteden Budapesten, maradandó élményt okoztál, hiába, no.

Gyerekek, látjátok, le lehet nyomni egy kötelező, a közönség számára ingyenes tömegkoncertet így is! :-)