:)
Látom felkavarodott az állóvíz. Én nem az üléshelyzetről beszéltem, hanem a centikről. Én magam mögé a Wagonba csak úgy fértem be, ha a térdein az első ülés MELLETT vannak. A Swiftben befér az ülés MÖGÉ a térdem, és nem kell beszorítani, 2-3 centi is akad még ott. Én erre gondoltam. A fejtér sem kicsi (mivel padlón használom a magasságállítós ülést) én legalább 20 centire saccolom a fejem búbjától a tetőig. Sztem ez több mint elég.
A csomagtartó mérete zárójelbe tehető, nekem amiatt szimpibb a mostani, mert nem esnek ki a cuccok. Ellenben méretes tárgyak nem férnek be a kisebb nyíláson.
Q! Apósé 2003-as évjárat, de alul már új korában is harapósabb volt mint az én 2002-es wagonom. Mindkettő 76 paci, de apósé 5 személyes.
Én csak akkor megyek át "gyógyegérbe" ha haladnék és 70-es táblánál mindenki bérlettel használja 50-es tempóval az összes sávot. Pl. ótópályán is előztem már meg a leállón mindkét sort, amely a békés 80-al poroszkált, mert ki volt írva, hogy 15km-el arrébb baleset. És a baleset mellett, ami egyébként már a lehajtón volt, jól látható helyen lelassítottak 40-re. Mert ugyi mindenkinek látni kell mennyi vér folyt, esetleg melyik celeb pattant fel a szalagkorlátra.
Na ilyenkor jön a 2-t vissza...