Percy Bysshe Shelley: A lepke vágya

 

A szót, mit a sárba rántanak,
   nem szennyezem én be.
Az érzést, mit úgy gyaláz a vak,
   még te is ne nézd le.
Van remény, mi kétséggel rokon,
   megfojtani hát ki merész?
S kedvesebb tőled a szánalom,
   mint mástól a józan ész.

 

Mit az emberek így hívnak: szerelem,
   nem azt adom én neked,
de az áhítatot, mit rejt a szívem,
   s mi megindítaná az eget -
a lepke vágyát a csillag után,
   fényszomjat, mit érez az éj,
vágyat, mely a lét sötét kapuján
   kiröppen az ég felé.

/fordította: Képes Géza/