stemi
2007.07.03
|
|
0 0
5787
|
Lehet hogy nem tudsz róla, de sajnos a 1480-nál is előfordultak öngyilkosságok. Ráadásul kettőnél ÜTIH. szolgálatban is voltam. Az egyik egy ht. volt az 1.z. állományából. A szolgálatot átvettük tőlük, ő volt az ÜTI, majd hazament a lakótelepre és félóra múlva jött a hír. A szolgálati fegyverével tette, de mi szerencsére vétlenek voltunk, mivel ő rendelkezett önálló fegyver tárolási engedéllyel, vagyis nem kellett, hogy leadja nekünk szolgálat után a pisztolyát. A páncéljába kellett volna neki tennie, de ő elvitte haza...A másik egy sorkatona volt, aki vasárnap délelőtt negyed kilenckor tette, hogy a felállított őrhelyen fordította maga ellen a géppisztolyt. Egy óra múlva megérkezett hozzá az édesanyja, meg a húga látogatóba. Szerencsém volt, hogy nem nekem kellett velük közölni a rettenetes hírt. Viszont egy gyakorlaton Dömötör honvéd nevű katonám őrségben állt a hírsátor előtt, valahol Borgáta környékén voltunk az erdőben. Tartott az eligazítás, egy nagy dörrenés és ordítás, hát a fiú keresztül lőtte az alkarját., a lövedék közben kersztűl zúgott asátron is és amögötte lévő fába csapódott. Szerencsére asátorban senkit nem talált el, rettenetes lett volna. Lesencetomajon én mondtam meg a 17 éves húgának, hogy meg lehet látogatni a kórházban, csak ennyit tudtam mondani, mert a leány egyszerűen beleájult a karjainkba... |
Előzmény: szili10 (3619)
|
|