A magyar nyelvre nem érvényes.
Sáfár István.
-----------
Bereczki szerint "az egyes nyelvekre nem a szemmel látható egyezések, hanem sokkal inkább a szabályos eltérések jellemzők"
:-)))
Csak példának.
:-)))
Vizsgáljuk meg a
*k és a *t ősi mássalhangzók kikövetkeztetett hangtani útját:
„A fgr. szókezdő
k magyar folytatásának szabálya: palatális mássalhangzó előtt a
k megőrződött, veláris előtt viszont
h fejlődött belőle. Az ómagyar nyelvemlékek alapján azt is tudjuk, hogy a fejlődés X
fokon keresztül történt (vő. HB
chomuv, charmul; ch = X ). Ez a hang az obi-ugor nyelvek egyes nyelvjárásaiban szintén megvan a fgr.
*k folytatásaként veláris magánhangzók előtt, de ez a magyartól függetlenül jóval későbbi időpontban jelent meg.” /.../
Az ősmagyar kori török jövevényszavak szókezdő £-ja veláris magánhangzó előtt is megőrződött, pl.
kantár, koporsó, kos stb. /.../ A magyarban a finnugor
*k a szó belsejében zöngésült és spirantizálódott, s a y w-vé vált, majd a w vagy megmaradt (v alakban), vagy vokalizálódott, s diftongust alkotott az előző magánhangzóval (vő. óm.
jou 'folyó'), majd monoftongizálodva hosszú labiális magánhangzóvá olvadt össze. Ez utóbbi esetben a fgr.
*k emlékét csak a magánhangzó hosszúsága őrzi,"
Eddig a szabály, törvény.
:-)))
Bereczki 68. old.
A valóság pedig teljesen másképpen néz ki.
Vegyünk egy közismert példát a *k fejlődésére, s a
szabályos eltéréseket keresve nézzük meg a
TESZ mondandóját: „ház 1195. /.../ Ősi örökség a finnugor korból; vesd össze.: osztj. V., Vj.
kat 'ház'; zürj.
V.-ka; ker-ka 'ház, lakóház, szoba'
(kér 'gerenda'), P.
-ku: ker-ku 'ház'; vojt. Sz.
-ka: kor-ka 'ház'
(kor 'gerenda*),
-ko: vu-ko 'malom'
(vu 'víz'); cser. KH. kú-d9 'cseremisz nyári kunyhó'; md, E.
kudo, M.
kud 'ház, lakószoba'; finn
kota 'kunyhó, főzőház'; észt
koda 'ház, épület, nyári konyha'.
A finnugor alapalak
*kota lehetett."
TESZ II. 76. old.
Tehát a felsorolás széltében és hosszában, azaz az un. finnugor utódnyelvek mai gyűjtéseiben - beleértve a finnben és az észtben is - mindmáig megmaradt a veláris magánhangzó előtti ősi
*-k hang
„k" hangnak. A
*kota ősalak a felsoroltak nyelvében 4000 éven keresztül napjainkig megőrizte 'k' hangját, és sehol sem alakult 'h'-vá.
Hol marad akkor a rokon nyelvekben a
szabályos hangváltás, illetve az egymás közötti
szabályos eltérés jelensége?
:-)))
Ezek szerint rájuk nem érvényes az ún. "magyar folytatás szabálya". Sőt, a k hang tekintetében semmilyen hangváltás/hangmegfeleltetés szabálya sem.
:-)))
Sáfár István
