"Nem értem, hogy miért csodálkoztok azon, hogy a mindenkori hatalom (feltéve, hogy nem egyházi) mindig az erős, népes, befolyással bíró egyházakra koncentrált akár pozitív, akár negatív felhanggal. (A MAZSIHISZ ráadásul nem is egyház, hanem hitközségek szövetsége; centralizált, hierarchikus zsidó "egyház" elvben sem létezik.)"
A válaszod:
"a koncentrálás lehet pozitiv vagy negativ, nos a ballib esetében a hagyományos keresztényegyházak esetében ez már tradicionális ellenségképet jelent.
A Mazsihisz meg nem az aminek irod, mert csak az ortodoxokat foglalja magába, de úgy viselkedik, mintha a neológok és a vallástalanok is elfogadnák a fennhatóságát. De ezt cáfolja pl. az utóbbiak tavalyi akciója az etnikai közösségé való nyilvánitás érdekében. Zoltaiék ballibes elkötelezettségét viszont igen nehéz lenne tagadni bárkinek."
Hogy jönnek ezek össze?
Úgy, hogy , bár a Mazsihisz tényleg nem egyház hanem látszólag a hitközségek szövetsége, csak éppen kisajátitja a magyar zsidóság képviseletét. Amely ellen méltán tiltakoznak a kivülmaradtak. Ahogy Slomo is pl. a Feldmayer március 15-ikei felhivása ellen, de számos példa lenne (ha nem más a Szegő-féle kezdeményezés is). Zoltai megnyilvánulásai szintén nem semlegesség látszatát keltik.