
Hullámzott az Olaj
Szolnoki Olajbányász-Banik Cigel Prievidza 86-74 (35-39)
Szolnok, 3000n., v.: Roth, Kratschmer(mindkettő osztrák)
Olajbányász: Hosszú 20/12,Abeljanov 4, Tóth Z. 10, Berkics 20, Tóth A. 20/12. Csere: Horváth 6, Zsarkov 3/3, Jáhni 3, Bódi. Edző: Rezák László, Szalay Ferenc
Prievidza: Uhnyak 31/9, Marchyn 4, Barta, Tankievicius 14/3, Jelacic.
Csere: Lukasik 19/12, Pekárik 2, Marko 4, Pekár. Edző: Vladas Garastas, Ivan Chrenka
Idényeleji formában kezdtek a csapatok, sok rossz dobási kisérlet, Eladott labda jellemezte az első perceket. Ugyan az Olajbányász higgadtabbnak tűnt, ez nem mutatkozott meg az eredményben, sőt a félidő felénél már a csehszlovákoknál volt az előny. Az egész pályát beszáguldozó Uhnyak egyszerűen nem tudott hibázni, s mivel Lukasik személyében partnerére akadt, ha minimális különbséggel is, de megugrottak a vendégek. A hazai sztároknak csak felvillanásai voltak, és ez kevésnek bizonyult a boldogsághoz. Még a félkész állapotban lévő Zsarkovot is bevetette Rezák mester, ám ő sem segített. Ráadásul egy ütközést követően bokáját fájlalva lebicegett az idegenlégiós.
A szünetben alapos fejmosásban részesülhettek a piros-feketék. Rájuk sem lehetett ismerni a folytatásban. Rövid idő leforgása alatt szinte őröletbe kergették a szlovák ellenfelüket, ezzel már akkor eldöntve a találkozó végkimenetelét. Hosszú és Tóth Attila a tőlük megszokott tempóban szórta a triplákat, Berkics összeszedte a lepattanókat, Abeljanov tanári módon szerelt a levegőben, míg Tóth Zoli fénykorát idézően osztogatott(71-52). Sajnos ez a teljesítmény mindössze 10 percig tartott. Amint visszavett a lendületéből az Olajbányász, Felhozta a Garastas-tanítványokat(az egykori BEK-győztes Zalgaris Kaunas edzője volt), akik nem ismertek elveszett labdát, újra szorossá tették az állást. Letámadásos taktikájuk teljesen megbénította a hazaiakat, már-már félő volt, hogy fordítani tudnak, mikor Horváth ellopott egy labdát, s csak szabálytalanság árán voltak képesek megállítani. Bedobott büntetői megnyugtatták társait, így a hajrában sikerült növelni az előnyt.
A két osztrák bíró hazai pályákon szokatlan felfogásban vezette a találkozót, de az tény, hogy egy-egy momentumtól eltekintve mind a játékosok, mind a közönség elfogadta őket, igazukat bizonyítja. Soha rosszabb bíráskodást ne lássunk!
Rezák László:-Nem altatott el bennünket a csehszlovákok tegnapi súlyos veresége, szoros mérkőzésre számítottunk. Csikorog még a gépezet, de a lényeg, hogy nyertünk.