Nézd nem értem miért lovagol mindenki az űrsétán.

A MIR-t pl. az utolsó időben folyamatosan javitották, és űrsétára ilyen okból viszonylag ritkán került sor.
Tervezési fázisban a bonyolultabb (ezért könnyebben meghibásodó) és a kritikusabb egységeket úgy kell elhelyezni hogy túlnyomásos térből elérhetőek legyenek. Ezt a mai űrállomásokon is így csinálják. Egy ekkora űrállomáson véleményem szerint optimálisan úgy néz ki a dolog, hogy a szerelőaknák semleges gázzal vannak feltöltve alacsony nyomáson, de fűtve (ez amúgy is jobb a gépeknek), és a szerelő egy szimpla oxigén maszkban be tud menni szerelni. Azért itt annyival jobb a helyzet a repülőknél hogy csak a súly számít a térfogat viszonylag szabadabban növelhető. Igy sokkal könnyebb úgy tervezni, hogy könnyen elérhető legyenek a kritikus részek.

Az összes többi probléma pl. hiba lokalizálása,rendelkezésre állás automatikus javitó rendszereknél nemcsakhogy ugyanúgy fennál, de hatványozott nehézségű problémaként jelentkezik.

Gondold el ami egy embernek 4-5 óra munka, az mennyi idő a jelentősen ügyetlenebb automatának?


Egy földi 15kW-os transzformátor 300kg súlyú. Most skálázátok fel ezt 1 GW-ra.

Hát erről beszélek én is. Ráadásul nem is lineárisan skálázható, mert a nagyobb teljesitményhez jóval nagyobb hűtés, védelem stb. dukál. 100 ezer tonnás nagyságrend az SPS szerintem. De szvsz reálisan eléri a fél millió tonnát is egy ilyen cucc.