Szarapisz Creative Commons License 2007.05.21 0 0 1805
A méretét a lábával együtt értettem.Az egyik lába elejétől a másik lába végéig.De lehet hogy túloztam egy kicsit. Hát próbálok majd jobb képet készíteni róla, remélem sikerül majd lencsevégre kapnom. Eddig szentül meg voltam győződve, hogy max. pár centis pók a legnagyobb itt M.országon, de ez veri tényleg az eddig álltalam látott fajokat. Láttam már pár kersztes póknak nem egy apró példányát, de ez hozzájuk képest egy roh...nagy darab. Ami a testét illeti elég zömök. Mint már írtam sötétbarna színű a lábain 2 barna árnyalatban csíkos. A potroha jókora méretű kerekded forma :) eléggé szőrös. Amikor az első mögé léptem nem igazán zavartatta magát dobbantottam vagy 2őt de semmi agresszív védekezési jel vagy hasonló. Meg sem mozdult. A gyorsaságát illetően pedig amíg kb 3 lépést tettem meg "Ő" kb. egy járda szélességet és egy autó szélességnyit.
Remélem el tudom majd kapni (fényképezővel) és meg tudom mutatni nektek. Igaz eddig nem hatottak meg ezek a jószágok és "bátran szembeszáltam" ellenük ha kellett, de ezzel szemben nem tudom lenne-e elég bátorságom.
Előzmény: L.G.M (1804)