Huh, már kezdtem azt hinni, hogy rossz topicban járok, de szerencsére nem vitte ki az autók menetszele teljesen a hidrogénperoxid szagot.
Alapvető probléma, hogy a jelenlegi rakétakoncepciók egy 50-70 évvel ezelőtti technológiai zsákutcát jelentő szemléletet követnek és nincs olyan gazdasági indok ami a mostani technológia leváltását indokolná.
A mostani rakétaeszközök erősen feszegetik az anyagtechnológia határát. Jó példa erre az egyik ismerősöm által írt történet: Ő szakközépiskolásként a Convair cégnél dolgozott hétvégente mint enginering assistant az Atlas rakéták gyártásánál. Ezek a rakéták alapvetően egy vékony alulemez csövek amit a belső túlnyomás óv meg attól, hogy a kilövésnél összeroppanjanak. Az első fellövések sorozatosan kudarcba fulladtak a rakéták összeroppanása miatt, amit végülis a burkolat 0.027 inch vastag lemezének 0.0284 inch vastagságúra cserélésével sikerült megoldani. (Az ismerősöm pedig megépítette élete első alu vitorlázó gépét, ami mit ad isten 0.027 inches lemezből készült...)
Már a 60-as években is felmerült, hogy a mostani függőlegesen indított rakéták helyett érdemesebb lenne hagyományos repülőgép alakú szerkezeteket használni, mivel a rakétáknak a felületén a saját tömegükhöz viszonyítva csak 18% felhajtóerő keletkezik ugyanakkor az üzemanyaguk 70%-át az első 30 kilóméter legyőzésére használják fel.
Régóta ismert tény, hogy a légköri repülésnél nem egyenes arányban növekszik a tolóerő igény a gép fizikai méretével. Ez azt jelenti, hogy megfelelő méretezéssel hagyományos építési technikával/alapanyagokkal építhető olyan eszköz ami képes repülőgépként felszállni és elhagyni a légkört. Egyetlen probléma, hogy egy ilyen szerkezet nem képes elviselni a hagyományos visszatérés jelentette hő és nyomás terhelést.
Az oroszok ezt áthidalandó a Spiral programot dolgozták ki, amit aztán a Buran "alacsonyabb kockázati tényezője" (gy.k. az amerikaiak is ezt építik, tehát ez lesz a jó) miatt szépen félbehagytak. Az eljárás életképességét bizonyítja a Spaceship One.

De a fiahordó megoldás sem teljes megoldás. Az X-33 Venure Star-nál a LM Skunk Works készített egy olyan tervet ahol a gépet vízszintesen indították volna egy 10 km hosszú mágnesvasút pályáról, ezzel eliminálva a függőleges start kockázatát.
Vicces módon a Venture Star bukását épp a kompozit anyagok erőltetése okozta, ugyanis a vezetőség ódzkodott a folyékony hidrogén tankot hagyományos alumínium szerkezetként megépíteni mondván tól nehéz lett. 1.5 milliárd dollárral és több elcseszett tankkal később, közvetlenül a project leállítása előtt készítettek egy Li-Al ötvözet tankot, ami nemcsak, hogy könnyebb, de erősebb is volt.
Azóta senki nem mert ilyen méretű gép építésébe kezdeni.