Megoldódni látszik a Poljot kaliber kérdésem, mert kivettem a szerkezet körüli gyűrűből, és így pontosan megmérve 24 mm tehát 2416 lesz 30mm tokban, miután a rotor túlnyúlik a szerkezeten. Érdekes, hogy miért nem írták rá akalibert. Kedves APT következetesen 25XX használ, (például itt is: http://www.mvltrade.hu/WatchSoc.htm) ennek valami oka van.
Egyébként ha érdekel valakit válságban vagyok. Úgy érzem magam, mint a sebészek a hetvenes években, akik már műtétileg végre tudták hajtani a szívátültetést, de immunológiailag még képzetlenek voltak, és a szervezet nem fogadta be az idegen szervet. Szét tudom szedni a szerkezeteket, össze is tudom rakni és járnak is, de megmagyarázhatatlan hogy egyik kifogástalanul működik, a másikat képtelen vagyok beszabályozni. (Késik napi fél órát, erre előre állítom, akkor siet három órát, akkor kiveszem a billegőt megmosom benzinben a rugót, akkor majdnem jó, utána minden kezdődik előröl, végül annyira siet, hogy nem lehet napi fél óra sietés alá vinni.)
Hát ez van. Jó hogy valakinek elmondhattam. A családomat nem érdekli igazán.
