Aha, értem.
Csak egy gond van vele.
A túszdráma 17:35-kor fejeződött be. Tegyük fel, még aznap tudomásodra jutott, hogy a lábon lőtt ember is ügyfél volt, nem a biztonsági őr. Az indexen ez csak másnap jelent meg. Ellenben az, hogy a lábon lőtt nő sérülés súlyosabb, mint amilyennek mondták, hivatalosan (na jó, Index alapján) csak 7-én jelent meg. Tegyük fel, amit én azért kizárnék, te már két nappal előtte tudtad, hogy az a lövés súlyosabb, mint aminek mondták. A gond csak az, hogy te azt a hozzászólást, nevezetesen:
"A szerencsétlen nyomorékká lőtt ügyféllel mi lesz?"
kb. 4 és fél órával a kommandósok akciója után írtad (még aznap).
Na most, akkor vagy neked vannak valami hihetetlenül jó informátoraid (amit megint csak kétlek), vagy az a kijelentés, amire madár reagált, az pusztán egy eltúlzott, "bolhábólelefánt" kijelentés volt, mint amilyenből van bőven október 23-a kapcsán. Ergó, madár csak egy felfújt, (nem zárom ki azt sem, hogy szándékos) túlreagált kijelentésre reagált, mert az akkori információk szerint a lövés nem ért sem csontot, sem eret. Innentől kezdve a "sunyi hazudozó" minősítésed alaptalanná vált. Ennyi...