Szervusztok,

nézzük egy kicsit távolabbról a tv-t! A magyar televíziózást.
A tömegkommunikáció a demokrácia legnagyobb elnyomója lehet. Bizonyos helyeken az is. Egyesek szerint világviszonylatban. (az elnyomás víziója ma már nemcsak a röghöz kötött parasztok, a ciángőzben görnyedő munkások, szellemi kulimunkára fogott értelmiségiek látványát kell hogy elénk vetítse, a módszer finomodottabbá vált.)

_A kommunikáció emberi alapjog._ Ezen belül az informálódáshoz való jog megillet mindenkit. Életünk híreit szinte 100%-osan a médiákon keresztül szerezzük be, közvetlen formában alig, nem is lehetne, persze. Nem mindegy ezért, mit is mond a média és mikor, mire teszi a hagsúlyt, mit nem mond el, mit meddig mond, mit hogyan kezel, milyen környezetben adja el, kivel láttatja, mondatja a dolgokat.
Természetesen nem lehet mindent súlyának megfelelően átadni, a technika áteresztőképessége, a néző befogadóképessége korlátokat szab. Épp ezért fontos (szükséges) a médiákban az intelligens, szakértő, tissztességes dolgozó. (l. altruizmus, ill. javasolt irodalom: TV1, műsorkezdetkor görgetett és hallatott szöveg. Csak azt nem értem, ha tudják mit kell csinálniuk, miért nem csinálják.)

Objektív tájékoztatás tehát - el kell fogadnunk - nem lehetséges, de jószándékú önzetlen, az igen. Nem is lenne nehéz, és olcsóbb is lenne. Az valóság (igazság) ott van a szemünk előtt, a hazugságot pedig kreálni kell, fáradságos munkával, sok pénzért, amiből úgy sincs sok (a műsorra). Aztán ott van a hozzánemértés, óriási károkat tud okozni. És ott vagyok én, a vonal végén, a buta kis eszemmel, a házmester, még tovább csűröm-csavarom...

Szóval, ha valaki a tv-t dicséri, elnyomóját tiszteli.