A modern rugók általában "S" alakúak, a megfelelő kialakítás mellett ugyanis ez a forma egyenletesebb, állandóbb nyomatékleadást eredményez.

 A lecsúszott tőkénél pedig valószínűleg a pecket mélyebbre kellene nyomni a tőkében, fellazulhatott. A ragasztást semmiképpen nem ajánlanám, nagyon megbízhatatlan módszer, a legtöbb ragasztó nem ad kellően erős kötést, a biztosan kötő pillanatragasztók pedig általában ciánakrilátosak, ami megeszi a réz pecket, de még a hajszálrugót is megeheti, és akkor annyi. Az órában használt ragasztóanyag a hőre lágyuló, vagy spiritusszal oldható sellak, már ahol ragasztanak, de ezt használják a horgony köveinek és általában a vezetőtárcsában a vezetőkőnek a biztosítására - szándékosan biztosítást és nem rögzítést írtam, mert a pontos megvezetést a szoros illesztések adják, a ragasztás nem teherviselő, csak oldalirányú elmozdulás ellen rögzít.

 A dupla (tripla és hasonló) tourbillonok valós hasznukat tekintve a geg kategóriájába tartoznak. Elméleti műszaki előnyük ugyan lenne, de ez a gyakorlatban már nem érvényesíthető (érdemes megnézni, hogy a mindenféle kronométerversenyeken ténylegesen győztes konstrukciók rendre prosztó egyszerű járatok, nagyon pontosan kidolgozott billegőkkel-hajszálrugókkal, kronométer, vagy végtelenül precíz horgonyjárattal, de semmi tourbillon, komplikáció meg mifene). Amúgy meghajtást ugyanarról a közös órakerékről kapnak, és az elv igen könnyen átlátható: mivel egy tengelyről járnak, így nem járhatnak eltérő lengésszámmal, a kialakuló lengésszám pedig a hibák külön-külön vett értékének az átlaga lesz, tehát jól beállított, szépen behangolt két tourbillonnál elvileg az eltérések fele fog ténylegesen jelentkezni az óra járásában - csak sajnos a gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a túlbonyolított járat szükségszerű pontatlanságai miatt inkább pontatlanabb lesz az óra.

 De nagyon szép és érdekes, és végül is ez erről szól. :-))