Kedves Kisarany!

 

Sajnálattal olvastam a történteket, fogadd őszinte részvétemet.

Tudod, őszintén hittem abban, hogy a kórházban az emberek legjobb tudásuk szerint segítenek. Sajnos be kellett látnom, hogy az emberek többsége nem szeret segíteni, s talán legjobb tudásuk sincsen (tisztelet a kivételeknek, mert szerencsére vannak még jó orvosok, nővérek, csak nehéz megtalálni őket).

Úgy gondolom, hogy egy kis empátia szakértelemmel párosulva, ha csodákra nem is, de sokra lenne képes. A világ viszont nem ebbe az irányba halad.

A mi kórházunkban sem bajlódnak sokat a gyógyítással, amit szintén nagyon sajnálok.

Mit is kívánhatnék? Kívánom, hogy legyen nagyon sok erőd átvészelni ezt az irgalmatlan lelki-testi szenvedést, ezt a poklot, amit Anyukád elvesztése, és hiánya okoz.

 

Szeretettel búcsúzom:

vergissmeinnicht

 

Ui.: LolkadenemBolkáékra is sokat gondolok!