Fishtax Creative Commons License 2007.05.02 0 0 145547

"...Harang féle, félvállról vett nagyon rossz vicc?"

 

nomad, ezt a szervezők nevében visszautasítom! Azt az ugarót is ugyanaz a csapat építette, akik bringás, motoros, autós rendezvényekre építenek dobogókat, ugratókat, rajtállványokat, ők csinálták a tavalyi 24 órásra a hidat, ők készítették a mostani versenyre a rajtállványt és felső ugratót is, amire azért Vizdin kívül senki nem panaszkodott. (Szétszedni alig bírtuk a verseny után.) Én ismerem a srácokat, nem szoktak semmit félvállról venni!

 

Az ominózus ugrató kibírta azt, hogy a szombati edzésnapon (v. vasárnap délelőtt) mind a 150 versenyző legalább kétszer átment rajta (de a folyamatos felszállítás miatt a legtöbben jóval többször gyakoroltak a pályán, mint kétszer), továbbá az időmérőn még egyszer, és a döntőben is kb. 80-an leszáguldottak rajta addig, míg a srác elesett. Sőt, az esése után is indult még 7-8-9 ember, míg félbeszakítottuk a futamon. Eddig semmi/senki nem bizonyította, hogy a srác alatt tört el a deszka, vagy előtte, esetleg utána vki alatt.

 

Te ezt hallottad, másnak azt mesélték, a helyszínen lévő mentős, aki szintén látta az esést, azt mondta, a versenyző rossz technikával vette az akadályt, dhpage ismerősei a videó alapján szintén nem az ugratót hibáztatják, szóval csak óvatosan az előítéletekkel!

 

Mellesleg Harang korábban ki akarta vetetni a keresztben fekvő farönköt az útból, a pályaépítésben és -takarításban segédkező dh-sok mondták, hogy hagyják benne! (Köztük olyan nevek, mint Stefi és Rácz Feri, ha jól láttam.)

 

robi

Előzmény: nomad von Fblodilovich (145529)