Elléptünk Tőled, akkor még tudtuk ezt

Elléptünk mind messzebb, egyre messzebb

És már nem is emlékezünk, s ha valaki mondja talán nevetünk, s nevetésünkre bent megindul valami, valami fájdalom, valami fáj, s nem tudom mi, e fájdalmat nem ismerem, e fájdalom nem lehet, hisz nem ismerem

Szavam már kiált fájdalom ellen, már e fájdalmat is tagadom, mondom jó nekem, pedig a fájdalom mondja, fáj nekem

 

S járom az utam, s utam mellett kereszt áll, észre sem veszem, ott áll régóta, soha nem tűnt fel nekem

Újabb lépések, és újabb keresztek, kérdeztem már tőletek mért álltok tanúságnak, mért feszültök neki szélnek, mért álltok ellene időnek ?

 

Tanúsága vagyok szerelemnek, nézd ki kigondolt hálából, nézd ki kifaragott márványból, nézd ki megfogott és felállított, mind tanúja volt szerelemnek, mindnek szava volt, szeretlek

Nézd mellettem szikla áll, tanúsítja mit mondok, kérdezd őt is, én még nem álltam, de ő már látott, hallott és figyelt

Ki itt járt keresztet vetni, megállt, és szava volt, szerelmem

Ma megállnának nézni a keresztet vetőt, ki akkor táncra kerekedett és nevetett, hangosan nevetett, nevetve kiáltotta köszönöm Neked

S ha ketten álltak meg ketten nevettek, ketten mosolyogtak rám, a keresztre

Ketten mondták önfeledten köszönöm neked

 

Mondták: TE AKI VAGY, KÖSZÖSZÖNÖM NEKED, KÖSZÖNÖM NEKED, HOGY SZERETLEK, KÖSZÖNÖM NEKED, MENYASSZONYOD LEHETEK

 

 

 

Legyen áldott minden lélek, áldásod Uram szálljon, mint tömjén illata, mint ölelő szerelmes kar, áldásod legyen Fény, legyen felismerő világosság, szó rebeghesse, szív érezhesse, test remegve ébredjen, menyasszonyod vagyok, ó hol maradok, hisz itt a Szerelmem, vár a Vőlegényem, vár ölelő karjába, vár és epekedik, tudom vágya „én” vagyok